Önkormányzati adókat von el az állam


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jövőre tényleg egykulcsos lesz az szja, és jelentős önkormányzati forrásokat von magához az állam. Az [origo] látta a 2013-as büdzsé tervezetét.


A kormány első olvasatban elfogadta a 2013-as költségvetési törvény tervezetét, jövő heti ülésén véglegesíti a törvényjavaslatot, amit jövő pénteken nyújt be az Országgyűlésnek – írja az [origo].

A büdzsé tervezete szerint a kormány elvonja az önkormányzatoktól az eddig otthagyott illetékbevételt, 12 milliárd forintot. A gépjárműadóból is jussot kér az állam: ez eddig teljes egészében a helyhatóságokhoz folyt be, jövőre viszont 60 százaléka – a terv szerint közel 45 milliárd forint – az államkasszát illetné – írja a lap. Az [origo] által megismert dokumentumban nincs nyoma annak, hogy a helyi iparűzési adóból is részesedést kérne a kormány, de a lap úgy tudja, a kabinet nem tett le arról, hogy az éves szinten 500 milliárdos bevételt jelentő forrás egy részét újraossza a települések között, vagy annak egy hányadát a költségvetésbe terelje.

A büdzsé tervezete még tartalmazza az evát, mintegy 200 milliárdos bevételi tervvel – tudta meg a lap. Ez nem feltétlenül jelenti az adónem megmaradását, elképzelhető, hogy a terv azért számol az evával, mert még nincs kormánydöntés az azt kiváltó adóról. A számok alapján az [origo] arra következtet, hogy a kabinet – ígéretének megfelelően – kivezeti a félszuperbruttót, vagyis ténylegesen egykulcsos lesz az szja.

További részleteket itt talál.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).