Pizzériát nyitott az elcsalt milliókból


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csaknem 300 millió forint áfát csalt el egy Komárom-Esztergom megyei vállalkozó, aki pizzériát nyitott az így megszerzett vagyonból – közölte a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.


A közlemény szerint a férfi két cége képviseletében az unióból, elsősorban Szlovákiából szerzett be műszaki cikkeket és háztartási gépeket, amelyeket Magyarországon értékesített kiskereskedőknek. Áfa-bevallásaiban belföldi beszerzést vallott, mintha az árukat Magyarországon vette volna, és árbevételének jelentős részét is eltitkolta, így összesen 299 millió forint áfát csalt el.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a férfi és felesége az így megszerzett vagyonból egy új pizzéria építését és nyitását finanszírozta. Emiatt költségvetési csalás mellett, 34 millió forint összegre elkövetett pénzmosás miatt is felelniük kell.

 

A tájékoztatás szerint az ügyön több mint hetven pénzügyi nyomozó, adórevizor, és informatikus dolgozott egyszerre három megyében és a fővárosban, összesen harminckét helyszínen a bűnszövetségben működő cégek ügyvezetőinél, irodáiban és a könyvelőknél tartott házkutatások és lefoglalások során.

Az ügyben a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságán folyik nyomozás bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás miatt – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.