Progresszív kiskereskedelmi adó jön Lengyelországban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A lengyel kormány benyújtotta az Európai Bizottság által is bírált adójavaslatot.


A lengyel kormány elfogadta kedden a kiskereskedelmi különadóról szóló törvényjavaslatot, a pénzügyminiszter által bemutatott, a parlamentben előterjesztendő tervezet a korábban ismertetett változatokhoz hasonlóan progresszív különadóról beszél.

A keddi sajtóértekezleten a Beata Szydlo kormányfő és Pawel Szalamacha pénzügyminiszter által ismertetett  törvényjavaslat mindazonáltal eltér a január végén ismertetett törvénytervezetettől, mely háromkulcsos adót feltételezett. 

A korábbi tervezetet az Európai Bizottság bírálta, többek között a növekvő adókulcs miatt. Kiváltotta azoknak a nagy kereskedelmi láncokkal versenyezni próbáló lengyel kisvállalkozóknak tiltakozását is, akik úgynevezett jogbérleti szerződés (franchise) alapján részesednek egy nagyobb bolthálózatban. 

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

A kedden elfogadott tervezet szerint a különadó kétkulcsos lenne, az idén 638,1 millió zlotyt (143,8 millió eurót) érő költségvetési bevételt hozna. A havi 170 millió zlotynál (38,3 millió euró) alacsonyabb bevételű cégeket 0,8 százalékos különadó terhelné, az ennél magasabb bevételeket pedig 1,4 százalékos adókulcs szerint adóztatnák meg. Az adómentes bevételi küszöb havi nettó 17 millió zloty(3,8 millió euró) lenne. 

Az internetes boltokra az adó nem vonatkozna. A törvényjavaslat nem tartalmazza a jogbérleti szerződés alapján működő kereskedőkre vonatkozó részletes megoldásokat.

A törvényjavaslatot most a parlament mindkét házában megtárgyalják, tervek szerint augusztustól lépne életbe.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).