PwC: nyertek a kiküldetés fogalmának módosításával a fuvarozók


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Minden üzleti utazás kiküldetésnek minősül a jövőben, így adómentesen járhat napi 3 ezer forint napidíj.


A fuvarozók, illetve azok számára, akik gépkocsival dolgoznak országszerte, jelentős kedvezményt tartalmaz az adótörvényben a kiküldetés fogalmának módosítása, amely augusztus elsejétől hatályos – mondta Honyek Péter, a PwC Magyarország adótanácsadója szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.

Az új meghatározás szerint a munkába utazáson kívül minden üzleti utazás kiküldetésnek minősül a jövőben. Ennek egyik következménye, hogy a munkáltató adómentesen fizethet a munkavállalónak napi 3 ezer forintot napidíjként.

[htmlbox Három Navigátor]

 

Az augusztus elsejei adóváltozások közül a szakértő szólt még a Karrier Híd program visszatéréséről. Ennek keretében a munkáltatók szociális hozzájárulási adókedvezményt igényelhetnek a közszférából távozók foglalkoztatása estén, maximum a minimál bér kétszereséig 13,5 százalékot, vagyis maximum mintegy 30 ezer forintot havonta. 

A piaci szférában így – egy évig – olcsóbban foglalkoztathatók a közszférából távozók, vagyis várhatóan több embert fog felszívni a közszférából a magánszféra – mondta Honyek Péter.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.