Rendet vágnak a tojásárakban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hétfőtől életbelépő rendeletmódosítás szerint a tojás darabárát azonos méretben kell ezentúl feltüntetni a súlyra vetített egységárral – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében. 


Közölték: így a vásárlók számára azonnal összehasonlítható lesz az eltérő méretű és tömegű tojások darabára a súlyra vetített egységárral. Az eddigi négy (S, M, L és XL) méretkategória szerint osztályozott tojásoknál ugyanis nem feltétlenül jelent meg a tényleges súly szerinti különbség, így a súlyra vetített ár nem volt olcsóbb a kisméretű tojásoknál a nagyobb méretűekhez képest.

A tájékoztatás szerint a vásárlók és a hazai tojástermelők érdekeit is védi a módosítás, amely a vásárlók egyértelmű tájékoztatására kötelezi a kiskereskedőket. A szabályozás módosítására azért volt szükség, mert a kiskereskedelemben gyakorlattá vált, hogy a tojás kilogrammjára számított legmagasabb egységárat az előírtnál kisebb méretben jelölték, ami alkalmas a vevők megtévesztésére. 

 

Az NGM a közleményben megjegyzi, hogy az utóbbi időben jelentősen megnőtt a kisméretű (A-minőségű, ipari) tojás importja, ami sok esetben – a látszólagosan olcsóbb eladási ára miatt – hátrányosan érintette a magyarországi gazdák által termelt, magasabb kategóriába sorolt tojások értékesítését.

Az idén januárban 5 százalékra csökkent a tojás és több más élelmiszer, így a friss tej és a baromfihús általános forgalmi adója (áfa), tavaly pedig a sertés tőkehús áfája lett alacsonyabb.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

Izer Norbert: egyszerűsödnek az adózói adminisztrációs terhek

Uniós szinten is példaértékű változásokat hajtott végre az adóadminisztráció csökkentése terén Magyarország az elmúlt években, ezt folytatta a kormányzat az Eseményalapú Adatszolgáltatási Platform (EMAP) projekttel, amelynek célja a vállalkozások foglalkoztatással összefüggő adminisztrációs terheinek csökkentése – mondta Izer Norbert.

2024. április 15.

Árfolyam az áfában (X. rész)

A cikksorozat soron következő része az előlegfizetéshez és a fordított adózáshoz kapcsolódó egyes kérdéseket tárgyalja.