Sokan tartoznak sok pénzzel a NAV-nak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Továbbra is sok tartós adósa van a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), 2017 végén 2969 magánszemély és egyéni vállalkozó tartozott egyenként több mint 10 millió forinttal, emellett 1791 társaság, szervezet egyenként több mint 100 millió forinttal 180 napon keresztül, folyamatosan az adóhatóságnak – derül ki a NAV honlapján közzétett adatokból. 


 Az adóhatóság negyedévente teszi közzé a tartós adósok listáit, amelyek csak az adózó nevét és címét, illetve székhelyét, valamint a társaságok, vállalkozók esetében az adószámot ismertetik, a fennálló tartozás összegét nem tartalmazzák. 

A magánszemélyek és egyéni vállalkozók a 10 milliós küszöbértékkel számolva mintegy 29,7 milliárd forinttal, a szervezetek a 100 milliós küszöbbel 179,1 milliárd forinttal tartoztak 2017 végén, együttes minimális tartozásuk 208,8 milliárd forintra rúgott. A valóságos tartozás azonban ennél nagyobb, hiszen vannak milliárdos tartozású cégek és olyan magánszemélyek is, akikkel szemben több száz milliós – egyes esetekben milliárdos – követelése van az adóhatóságnak.

[htmlbox felteteles_adomegallapitas]

 

A 10 millió feletti tartozással rendelkezők közül 2208 magánszemély, 728 egyéni vállalkozó, 33 adós pedig lakcím nélküli. 

A tartósan nagy összeggel tartozó nem magánszemély adózók közül 447 működik, illetve csődeljárás alatt áll, 571 kényszertörlés alatt, 740 felszámolás alatt, 33 pedig végelszámolás alatt van.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).