Számlalottó indult Szerbiában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nyereményjátékot indított a szerb kormány a szürkegazdaság visszaszorítása és az adózási morál emelése érdekében: a résztvevők bolti számlák összegyűjtésével nyerhetnek értékes díjakat, akár egy belgrádi lakást is.


A Vedd el a számlát, és nyerj! elnevezésű akció során a „játékosok” feladata az, hogy összegyűjtsék a vásárlásaik során kapott számlákat, és azokat egy előre megcímzett, ingyenes borítékban elküldjék az adóhivatalnak. Egy-egy borítékba tíz darab, egyenként legalább száz dinár (250 forint) értékű számlának kell kerülnie. 

A nyereményjáték február elseje és április elseje között zajlik, s fődíja egy belgrádi lakás, ám műszaki cikkeket, utazásokat és gépkocsikat is lehet nyerni. A főnyereményt április másodikán sorsolják ki, de előtte még három húzást tartanak.  

 

Az illetékesek azt kívánják ezzel elérni, hogy a vásárlók mindig kérjenek számlát, az eladók pedig ne követhessenek el visszaéléseket, elsősorban adócsalást.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).