Százmilliárdos nagyságrendű fehéredés jöhet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az online kasszák és az ekáer százmilliárdos pluszbevételt hoztak, s arra lehet számítani, hogy az online számlarendszer is jelentős többletet termel majd – mondta a Magyar Időknek az RSM Hungary adótanácsadó cég üzletágvezetője, Hegedüs Sándor.


2014-ben rendszerbe álltak az online pénztárgépek, 2015 óta – az úgynevezett ekáerrel – elektronikus módon ellenőrzi a NAV a közúti áruforgalmat, most pedig a cégek számlázását kötik össze az adóhivatallal – mondta a Magyar Időknek Hegedüs. Térségünkben bizonyos elemeket ezekből némi módosítással átvettek, de ennyire átfogó fejlesztéseket nem tapasztalunk. A gazdaság tisztítása terén komoly előnyre tettünk szert a régió országaival szemben – fogalmazott a szakember.

Szavai alátámasztására felidézte azt az elemzést, amely megbecsüli, hogy egyes országokban mekkora lehet a hiányzó áfa összege, vagyis a várt forgalmi adó mekkora része nem fut be a közkasszába a csalások és más okok miatt. Pár éve Magyarország esetében még jócskán húsz százalék feletti érték szerepelt a kimutatásban, a legutóbbi, 2015-re szóló becslés viszont már kevesebb mint 14 százalékról szólt.

Ilyen tempóban kevés helyen tudták visszaszorítani a feketézést – jegyezte meg a lapnak Hegedüs Sándor.

[htmlbox art_tukor]

 

Az online pénztárgépek miatt rizikósabbá vált a nyugtaadás elkerülése, az új kasszák ezzel növelték az áfabevételeket. Az online számlázásnak a szakember szerint annyiban más hatása lesz, hogy az új rendszerrel leginkább a jogellenes visszaigényléseket akadályozhatja meg a hivatal, vagyis a befizetett áfa adott esetben nem kerül majd ki az államtól – olvasható a lapban.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.