Százmilliós kárt okoztak a fakereskedők

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Százmilliós károkat okozó fakereskedő bűnözőkre csaptak le egyszerre két helyen is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi pénzügyi nyomozói. Négy embert előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság - közölte a NAV térségi sajtóreferense kedden az MTI-vel.

Simon Béla közleménye szerint egy debreceni bűnözői csoport Ukrajnából, Szlovákiából és Romániából szerzett be nagy mennyiségű fenyő fűrészárut, amelyet elsősorban tüzépeseknek értékesítettek. 

Könyvelésükben úgy tüntették fel a beszerzést, mintha több magyar cégtől vásároltak volna. A bűnszervezet vezetője jó néhány magyar, stróman vezette céget irányított a háttérből. Miután egy-egy cégnek tetemes adótartozása halmozódott fel, a bíróság vagy felszámolta, vagy a tulajdonosok ukrán személyekre ruházták át a céget. Nem fizettek sem áfát, sem egyéb adót a bevétel után. Mintegy 100 millió forintot csaltak el, amihez valótlan számlákat is felhasználtak.

Több mint százmillió forint kárt okozott az állami költségvetésnek az a vállalkozó is, aki évek óta az unióból behozott fűrészárut és tűzifát értékesített adóelkerülő magyar cégeken keresztül. Az árut minimális haszonnal adta tovább tüzépeseknek és nagykereskedőknek. A számlaláncolatban az áfát mindenki "megspórolta", az értékesítéseket fiktív beszerzésekkel párosították. 

 

A pénzügyi nyomozók a rajtaütés napján pénzügyőrök támogatásával az Észak-alföldi régióban, valamint Budapesten egyszerre 35 helyszínen tartottak házkutatásokat és tanúkat hallgattak ki. Az akciókban hamis számlatömböket, bélyegzőket és számítógépeket, valamint az EKÁER adatai segítségével öt kamionnyi árut is lefoglaltak.

Öt embert előállítottak és gyanúsítottként kihallgattak, egy személy ellen pedig körözést rendeltek el. A költségvetésnek okozott kár enyhítésére százmillió forintot meghaladó értékben zároltak ingatlanokat és bankszámlákat, valamint készpénzt és nagyobb értékű autókat is lefoglaltak.

A kihallgatott gyanúsítottak közül négy férfi előzetes letartóztatásban van. A bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt akár húsz évig tartó szabadságvesztés is kiszabható - jelezte a NAV sajtóreferense.

(MTI)

  • Értesítő a rovat cikkeiről
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • Krisztus_címlap

    A vikingek terjeszkedése robbanásszerű volt. Az első rabló hadjáratokat követően rövidesen már területeket foglaltak, sőt megalakultak a Skandinávián kívüli viking államok is. Normandia, Írország, Izland, Grönland, Amerika, Anglia és Szicília voltak a legfontosabb hódítási területek.

  • vagyonosodási vizsgálat

    A hűtlen kezelés még mindig a leggyakrabban elkövetett visszaélési forma Magyarországon - derül ki a PwC kutatásából.

  • Unió

    Uniós jogot sért, ezért Hollandiának meg kell szüntetnie a nagyvállalatokat adókedvezménnyel segítő, sok vitát kiváltó társaságiadó-szabályozását - jelentette ki az Európai Unió Bírósága csütörtökön.

  • nő

    A valós idejű számlaadatküldés világos szabályokkal rögzíti, hogy mi a teendő az alapparamétereknek megfelelő számlákkal. A jogszabály arra is iránymutatást ad, hogy mi a teendő azon esetekben, amikor az eredeti számla ugyan nem tartozik a jelentendő adatkörbe, de „utóélete miatt” mégis jelentési kötelezettséget keletkeztet - írja az RSM blogja.

     

  • boltos, élelmiszerlánc

    Decemberben 5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a nyers adat szerint, naptárhatástól megtisztítva 6,1 százalékos az emelkedés. 2017-ben a forgalom volumene - szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint - 4,9 százalékkal haladta meg az előző évit, míg a nyers adat 4,7 százalékos növekedést mutat - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) második becslésében