SZÉP-kártya: két hónap maradt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Még két hónapjuk van a SZÉP-kártyák tulajdonosainak a 2015. évi feltöltésekből maradt összegek elköltésére – hívta fel a figyelmet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) keddi MTI-nek küldött közleményében. 


Legkésőbb május 31-ig használhatók fel a SZÉP-kártyákra két éve feltöltött juttatások – jelenleg mintegy 4,2 milliárd forint van a kártyákon – ezt követően a kártyakibocsátó bankok visszautalják a munkáltatóknak a megmaradt pénzt. 

A szállásért és fürdőszolgáltatásokért a kártyarendelet értelmében a SZÉP-kártya valamennyi zsebéből lehet fizetni. A vendéglátás zsebben lévő összeget az ország több ezer éttermében elfogadják, a szabadidő zsebben lévő maradékból pedig akár fitneszbérletet, uszodabelépőt, színház-, koncert- vagy múzeumjegyet is lehet vásárolni.

 

Kiemelik, hogy a SZÉP-kártya hatása a belföldi turizmusra 2016-ban jelentősebb volt, mint korábban bármikor: a szálláshelyi költések tavaly elérték a 18,5 milliárd forintot, ami a belföldi szállásdíjbevételek egyötöde. A kártya népszerűsége a munkáltatók körében is növekedett: 2016-ban az előző évinél 10,6 százalékkal magasabb összeget, 100,1 milliárd forintot utaltak rá a munkáltatók. A januárban és februárban utalt 11,9 milliárd forint 9 százalékkal haladta meg a tavalyi feltöltéseket, a 11,2 milliárd forint költés pedig 7,5 százalékkal múlta felül a 2016-ost.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.