Szigorúan büntetik a számlák elvesztését


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Akár több tízmillió forintos bírságra számíthatnak azok a vállalkozások, amelyek elveszítik a nyomdai úton előállított számlákat, nyugtákat. Meglepetés érheti azokat is, akik 2012 januárja előtt veszítettek el bizonylatokat. Az adóhatóság ugyanis visszamenőlegesen alkalmazza ezt a szigorítást – értesült a Pénzcentrum.hu.


Tavaly január elsejétől megváltoztak a bizonylatok megőrzésére vonatkozó szabályok az adózás rendjéről szóló törvényben (art.). A nyomdai úton előállított számlák, nyugták megőrzésének elmulasztása esetén a nem magánszemély adózók esetén jelentősen szigorodott a szabályozás. Az új rendelkezés szerint a bírság összege 500 ezer forint, és a hiányzó számlák, illetve nyugták számának szorzata által meghatározott összegig terjedhet, függetlenül attól, hogy a számla, illetve nyugta felhasználása ténylegesen megtörtént-e.

RODIN adózási-számviteli szakmai rendezvények

A lap szerint különösen nagy gondot okozhat ez a szabályozás abban az esetben, ha a vállalkozás például elveszít egy 50 lapos számlatömböt. Ekkor 50×500 000, azaz 25 millió forintos bírsággal is sújthatja az adóhatóság.

Az art. átmeneti rendelkezései szerint a jogszabály rendelkezéseit a hatálybalépésekor jogerősen el nem bírált ügyekben, továbbá a hatálybalépést követően az azt megelőző időszakra teljesítendő, illetve esedékessé vált kötelezettségekre kell alkalmazni azzal, hogy ha a jogszabálysértés elkövetésének időpontjában hatályos rendelkezések az adózóra összességében kevésbé terhes bírság-, pótlékfeltételeket határoztak meg, a kötelezettségre legfeljebb az elkövetéskor hatályos törvényben meghatározott legmagasabb mérték alkalmazható.

A Pénzcentrum teljes cikkét itt olvashatja.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

Izer Norbert: egyszerűsödnek az adózói adminisztrációs terhek

Uniós szinten is példaértékű változásokat hajtott végre az adóadminisztráció csökkentése terén Magyarország az elmúlt években, ezt folytatta a kormányzat az Eseményalapú Adatszolgáltatási Platform (EMAP) projekttel, amelynek célja a vállalkozások foglalkoztatással összefüggő adminisztrációs terheinek csökkentése – mondta Izer Norbert.

2024. április 15.

Árfolyam az áfában (X. rész)

A cikksorozat soron következő része az előlegfizetéshez és a fordított adózáshoz kapcsolódó egyes kérdéseket tárgyalja.