Szigorúbb szabályok a veszélyes élelmiszerekre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerben az élelmiszerekre szigorúbb szabályok vonatkoznak, mint egyéb termékekre. Január elsejétől egyes, a 200 kilogrammot vagy 250 ezer forintot meghaladó élelmiszerszállítmányokra EKÁER számot kell kérni, függetlenül attól, milyen járművel szállítják.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzései alkalmával többször akadályozta meg, hogy emberi egészséget veszélyeztető élelmiszer kerüljön az üzletek polcaira. Hűtés nélkül szállított nyers hús, magyar árunak feltüntetett lengyel paradicsom, hűtés nélküli kamionban hordóban szállított feltört tojás akadt fenn a NAV és a NÉBIH közös ellenőrzései alkalmával – olvasható az adóhatóság közleményében.

Ezen túl az élelmiszeripari termékekkel (például liszt, cukor, étolaj, kávé, hús) kapcsolatban elkövetett áfacsalások miatt 2011 óta  a NAV pénzügyi nyomozói mintegy 400 nyomozást indítottak. Ezekben az ügyekben 86 milliárd forint áfát csaltak el az elkövetők.

Az áfa-kötelezettség keletkezésének időpontja és a teljesítés helye

Áfa kiskönyvtárunk negyedik része két kucsfontosságú területet dolgoz fel: az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontjára vonatkozó szabályokat, illetve a teljesítési hely szabályrendszerét. A kiadvány a jogszabályi rendelkezések részletes, magyarázatokkal tűzdelt ismertetésén túl számos példával segíti a jogalkalmazókat.

További információ és megrendelés >>

A visszaélések kiszűrése érdekében az EKÁER-ben be kell jelenteni a kockázatos élelmiszereket, amennyiben azok tömege a 200 kg-ot vagy adó nélküli ellenértéke a 250 ezer forintot meghaladja.

Kockázatos élelmiszernek minősülnek többek között:

  • friss, hűtött vagy fagyasztott húsfélék, húskészítmények és halak
  • tej, tejtermékek, tojás, méz
  • zöldségfélék (hagyma, burgonya, paradicsom, káposztafélék stb.)
  • gyümölcsök (déligyümölcsök, szőlő, körte, dinnye, alma, csonthéjasok stb.)
  • kávé, bors, paprika, rizs, hajdina
  • liszt, cukor, olaj, margarin

Az élelmiszerek tekintetében a NÉBIH-nek be kell jelenteni az első magyarországi tárolási helyet és az azt üzemeltető élelmiszer-vállalkozót. A kockázatos élelmiszerek és termékek után február 1-jétől ún. kockázati biztosítékot is fizetni kell.

Az EKÁER rendszer az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság hatáskörébe tartozó termékek esetén kizárólag a FELIR (élelmiszerlánc-felügyeleti információs rendszer) azonosítóval rendelkező ügyfelek szállítmányához ad számot.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).