SZJ helyett TESZOR


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Életbe lépett a termékek tevékenység szerinti, új statisztikai osztályozásáról (TESZOR) szóló Európai Parlament és a Tanács 451/2008/EK rendelete. Erre tekintettel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hatályon kívül helyezte az eddig használatos SZJ szám szerinti besorolási rendszert.

A 4/2010. (IV. 21.) KSH közlemény a Szolgáltatások Jegyzékéről szóló 9004/2002. (SK 7.) KSH közlemény, valamint a Szolgáltatások Jegyzéke módosításáról szóló 9001/2003. (SK 3.) KSH közlemény hatályon kívül helyezéséről szól. A közlemény a közzététele napján – 2010- április 21-én – lépett hatályba.

A közösségi rendelet értelmében a gazdasági valóságra adandó megfelelő válasz és a nemzeti, közösségi és nemzetközi osztályozási rendszerek, ennélfogva a nemzeti, közösségi és nemzetközi statisztikák közötti összehasonlíthatóság biztosítása érdekében létrehozták a Közösségben az új közös CPA-t, magyarul Termékek és Szolgáltatások Osztályozási Rendszere (TESZOR). Ennek alkalmazása során a termék kifejezés alatt a gazdasági tevékenységek eredményét kell érteni, akár javak vagy szolgáltatások formájában testesülnek meg.

A KSH honlapján közzétett tájékoztatás szerint a TEÁOR 08-ra épülő 6 szintű osztályozás az egyes szakágazatokat termék- és szolgáltatás-csoportokra bontja tovább (5429 tétel). A 451/2008/EK rendelet alapján 2008-tól a TESZOR-t kell alkalmazni a statisztikában. Eszerint a TESZOR (1-6. számjegyen) felváltja a Szolgáltatások Jegyzékét (SZJ 03-at) és a Belföldi Termékosztályozást (BTO-t).

A TESZOR alkalmazásának megkönnyítése érdekében a KSH elkészítette a különböző fordítókulcsokat, amelyek az alábbi linken érhetők el:

Forrás: Fordítókulcsok


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.