Szja: bevallás lehet a NAV tervezetéből


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A NAV idén kérés nélkül mintegy 3,8 millió magánszemélynek készíti el adóbevallási tervezetét, amelyek mindegyike – ügyfélkapus regisztrációtól függetlenül – hivatalos bevallásnak minősül majd, ha május 22-ig nem nyilatkozik másképp az adózó.


A NAV viszont külön értesítést küld az olyan, ügyfélkapuval nem rendelkező adózók számára, akiknek hátralék, vagy visszajáró összeg, illetve ellenőrizendő adat miatt teendője van. Az ügyfélkapuban szintén megjelenik a felhívás az érintetteknél.

Kis Péter András, az adóhivatal adószakmai szóvivője elmondta, hogy a kifizetőtől, munkáltatótól érkezett adatok alapján készített adóbevallási tervezetek elektronikus formában március 15-től megtekinthetők és módosíthatók ügyfélkapun keresztül. Amennyiben az adózó egyetért a tervezettel, és május 22-ig nem változtat semmin, a tervezet válik automatikusan a hivatalos adóbevallássá.

Az ügyfélkapuval nem rendelkezők az adóhivataltól kérhetik a tervezet postai kiküldését, március 16-án éjfélig sms-ben, írásban, személyesen, a NAV honlapján és a telefonos tájékoztató rendszeren keresztül. Az igénylés alapján az ügyfélkapuval nem rendelkezők az adóbevallási tervezetet 2017. május 2-ig kapják meg postán.

 

Akik nem rendelkeznek ügyfélkapuval, a márciusi határidőt követően is megtekinthetik a tervezetet, csak akkor már az ügyfélszolgálaton személyesen kell átvenni a nyomtatott dokumentumot. Illetve az adózó bármikor dönthet ügyfélkapu nyitása mellett és akkor számára is elérhető lesz a tervezet elektronikusan.

Azok viszont, akik megkapták a tervezet papír alapú változatát, és nem értenek egyet az abban feltüntetett adatokkal, de továbbra sem nyitnak ügyfélkaput, önadózással elkészített bevallás május 22-ig történő benyújtásával tehetnek eleget bevallási kötelezettségüknek. Ugyanakkor azon, ügyfélkapuval nem rendelkező adózóknak, akik május 22-ig semmit nem küldenek meg az adóhivatalnak, szintén a NAV által készített tervezet válik automatikusan a hivatalos adóbevallássá.

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára korábban hangsúlyozta: fontos, hogy mindenki nézze meg a tervezetet ügyfélkapun vagy a postán kapott formában, esetleg az ügyfélszolgálaton, mert az állampolgárok felelőssége, hogy jövedelmükről precíz bevallás készüljön, abból ne hiányozzék semmi. Azokról a jövedelmekről ugyanis, amelyekről nem érkezett adat év közben a NAV-hoz, az adózóknak maguknak kell számot adniuk, ezért van lehetőség a bevallási tervezet kiegészítésére.

Mindemellett továbbra sincs akadálya annak, hogy az adózók rendelkezzenek az adó 1+1 százalékáról a bevallástól függetlenül. Erre online lehetőség is van a nyomtatott nyilatkozat postázása mellett május 22-ig.

A témáról további részleteket itt olvashat.

(MTI)

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).