Tállai: a cégek 40 százaléka megbízható adózó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A második negyedéves rangsoroláskor a NAV az 538 ezer magyarországi cég közül 208 ezernek adta meg a megbízható státuszt, e vállalkozások kaphatják kézhez az általános 75 napnál 30 nappal korábban a visszaigényelt általános forgalmi adót – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.


Az államtitkár kiemelte: 2018-tól a jó minősítésű adózóknál további 15 nappal, 30 napra rövidül az áfa kiutalási határidő. 

A második negyedéves rangsoroláskor mintegy 295 ezer vállalkozás került az átlagos kategóriába, míg kockázatos minősítést majd 34 ezer cég kapott – tette hozzá Tállai András. 

Kérdésre az államtitkár elmondta: ha egy cég kockázatos minősítést kap, de rendezi tartozását, akkor már a soron következő minősítéskor kikerül ebből a kategóriából. Több vállalkozás él is a lehetőséggel, és igyekeznek mielőbb kikerülni a szigorúbb szabályokkal, szankciókkal járó minősítésből. Az első negyedévhez képest a másodikban mintegy két és félezerrel csökkent a kockázatos cégek száma.

A tavaly debütált cégbesorolási rendszer lényege, hogy az adóhivatal negyedévente három kategóriába sorolja a Magyarországon működő gazdálkodókat – emlékeztetett Tállai András. 

Megbízható, jó minősítést kaphat az a társaság, amely időben és pontosan befizeti az adót, kockázatosnak pedig azok a vállalkozások számítanak, amelyek súlyosan megszegik az előírásokat. Általános minősítést az kap, amelyik nem sorolható se a megbízható, se a kockázatos adózók közé – magyarázta az államtitkár.   

A korábbi visszautalással egyszerre jár jól a vállalkozás és a költségvetés is. Az adóbefizetések ugyanis időben és hiánytalanul megérkeznek az államkasszába, a cég gyorsan hozzájut az összeghez. Az első rövidebb idejű kiutalás márciusban történt, akkor nagyjából kétszázmilliárd forintot utalt ki a NAV a megbízható cégeknek – ismertette. 

Tállai András kiemelte: a megbízható cégek adóhatósági ellenőrzése nem tarthat tovább 180 napnál, továbbá bevallási, bejelentési hiányosságok esetén a NAV előbb tájékoztatja az érintett céget a problémáról, és büntetést csak akkor szab ki, ha a vállalkozás nem reagál a felszólításra. 

A bírságok is alacsonyabbak e cégeknél: a kiszabható mulasztási, vagy adóbírság felső határa az általános szankció 50 százaléka lehet. Ezek mellett a jó minősítésű társaságoknak – kisebb elmaradásra – évente egy alkalommal legfeljebb 12 havi automatikus fizetési könnyítés jár, mégpedig pótlékmentesen – tette hozzá.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).