Tállai: a szülők is nézzék át a bevallási tervezetüket


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bevallási tervezet a jövedelmek mellett a kedvezményeket is tartalmazza, de csak azokat, amelyekről adata van az adóhivatalnak, így annak, aki elfelejtett időben nyilatkozni munkáltatójának arról, hogy a családi- vagy az első házasoknak járó kedvezmény összegét az adóelőlegéből vonja le, mindenképpen érdemes mielőbb kiegészítve elküldeni a bevallást, hiszen a beérkezéstől számított 30 napon belül utalja ki az adóhivatal a visszajáró összeget – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.


Tállai András közölte, az év első hónapjaiban számításaink szerint mintegy 70 ezren nem veszik igénybe a családi kedvezményt az adóelőlegükből. Ez igaz a tavalyi évre is, míg 2016 januárjában 735 ezer szülő érvényesítette adóelőlegéből a gyermek után járó kedvezményt, addig májustól már 800 ezernél is többen – mondta.

Az államtitkár hozzátette, hogy az első házasoknak is érdemes megnyitni a bevallási tervezetüket. Egy tavalyi jogszabályváltozásnak köszönhetően a kedvezmény 24 hónapig akkor is érvényesíthető marad, ha időközben a házasok családi kedvezményre is jogosulttá válnak. A szabály minden 2014. december 31-e után kötött házasságra alkalmazható. Vagyis azok a párok, akik eddig az adóelőlegükből azért nem érvényesítették az esküvő után járó havi 5 ezer forintnyi adókedvezményt, mert időközben szülőkké váltak, most mindenképp egészítsék ki ezzel a bevallási tervezetüket – fejtette ki.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly 51 800 házasságkötés történt, azonban az adóelőlegükből évközben mindössze 23 700 pár vette igénybe a kedvezményt – jegyezte meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetője.

 

Az államtitkár elmondta azt is, hogy aki az adóelőleg figyelembevételekor nem nyilatkozott – holott jogosult volt kedvezményre -, annak is segít a NAV e-szja programja. Az erre szolgáló mezők egyszerűen hozzárendelhetők a tervezethez.

Tállai András hangsúlyozta, az érintetteknek arra kell figyelni, hogy a visszaigényléshez szükséges adatokkal – a bankszámlaszámmal vagy a lakcímmel – kiegészítsék bevallásukat.

Az államtitkár elmondta: április 9-ig 274 ezren küldték már be a bevallásukat. Az e-szja teljes szolgáltatását ügyfélkapun keresztül lehet maximálisan kihasználni, ezért akinek még nincs, annak május 20-ig mindenképpen érdemes ügyfélkaput nyitni – javasolta. Hozzátette: ehhez csak a személyi igazolványra és egy e-mail címre van szükség, és be kell menni egy kormányablakhoz vagy a NAV bármelyik ügyfélszolgálatára, ahol néhány perc alatt meg is nyitják az ügyfélkaput.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.