Tállai: Brüsszel megtámadta az ekáert


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az adók csökkentéséről és a bérek emeléséről a magyar kormány akkor sem mond le, ha Brüsszel az adócsalók pártjára áll – mondta a Magyar Időknek Tállai András.


A bizottság döntése érthetetlen és nagyon veszélyes – fogalmazott ennek kapcsán Tállai András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetője, a gazdasági tárca államtitkára. Érthetetlen, miként lehetséges, hogy amit az egyik héten a bizottság dicsér és példának állít, azt a következőn miként bélyegezheti súlyos mulasztásnak. Másrészt veszélyes, mert az ekáer nagyon fontos szerepet tölt be a magyar feketegazdaság letörésé­ben, a módszert ráadásul – éppen a hatékonysága miatt – több uniós ország átvette. – A csalások visszaszorítása a magyar adópolitika egyik legfontosabb alkotóeleme. Egyebek mellett ez adott fedezetet azokra az adócsökkentésekre, amelyeket az elmúlt években a kormány végrehajtott – mondta Tállai András. Emlékeztetett: ma Magyarország szedi az unióban a legalacsonyabb társasági adót, a személyi jövedelemadó a második legkisebb, a hazai kis cégek példátlanul csekély adót fizetnek, s idén megkezdődött a nagyon jelentős, tíz-húsz százalékos béremeléssel összekötött járulékcsökkentés. 

 

Az ekáer megtámadásával Brüsszel ezeket a lépéseket veszélyezteti – jelentette ki Tállai András, majd leszögezte: az adópolitikán, a béremelések politikáján a kormány az Európai Bizottság miatt sem fog változtatni. Az államtitkár nyomatékosítva szavait úgy fogalmazott: adóemelésre és a bérek befagyasztására akkor sem kerül sor idehaza, ha Brüsszel végül az adócsalók pártjára áll – írja a Magyar Idők.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.