Tállai idén több tízezer új katázóra számít


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Havonta átlagosan 3-4 ezerrel emelkedhet a katás vállalkozások száma Tállai András szerint.


„A kata esetében azzal kalkuláltunk, hogy a módosítás közel 16 milliárd forintot hagy a 29-30 ezer átlépőnél” – mondta a Világgazdaságnak Tállai András parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár. Hozzátette, hogy – a jelenlegi vállalkozások jellemzőit alapul véve – várakozásaik szerint 8-10 milliárd maradhat az újonnan áttérő kivás cégeknél. Tehát idén a katára és a kivára áttérő vállalkozásoknál az átalakításoknak köszönhetően összesen mintegy 24-26 milliárd forint maradhat.

A kata esetében az áttérők közel fele szja-s egyéni vállalkozó, 15 százalékuk eváról, a maradék pedig a társasági adófizetésről (tao) tért át. A kivát választók túlnyomó többsége előzőleg a tao hatálya alá tartozott.

 

Tállai András szerint a katás adózók számában év közben is várható felfutás, akárcsak a korábbi években. „Havonta átlagosan 3-4 ezerrel emelkedhet a katás vállalkozások száma” – mondta az államtitkár. Kiemelte, hogy az adónem egyszerűségének és a kedvező adómértéknek köszönhetően a katára az adózók nemcsak átlépnek más adónemről, hanem sok új vállalkozás eleve katásként indul. Hozzátette: a kivával az áttérésre jogosult, foglalkoztatottal rendelkező cégeknek több mint a 80 százaléka jobban járna. Ha egy cég bértömege nagyobb a nyereségénél, vagy ha növekedésre, befektetésre fordítja vissza a profitját, akkor mindenképp érdemes megfontolnia az átlépést


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.