Tállai: több adóbevétel folyt be a tavalyinál


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A múlt év azonos időszakához képest eddig 547 milliárd forinttal több bevétel folyt be az államkasszába annak ellenére, hogy az adócsökkentések a lakosságnál és a vállalkozásoknál mintegy 860 milliárd forintot hagytak – mondta Tállai András a NAV vezetői értekezletén a Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint.


A közlemény szerint az államtitkár hozzátette: az idén sikeresen mutatkozott be az elektronikus adóbevallási rendszer, így az e-szja után 2021-re a legtöbb bevallást az adóhivatal készítheti majd el.

 A NAV december 13-ig több mint 12 ezer milliárd forint adót szedett be, a tavalyi év azonos időszakához képest majd öt százalékkal többet – emelte ki a Tállai András. Hozzátette: a gazdaság fehéredése és növekedése, az adózói morál javulása, valamint a NAV megváltozott, ügyfélcentrikus szemlélete annak ellenére biztosította a költségvetési bevételeket, hogy csak az idei adócsökkentések mintegy 860 milliárd forintot hagytak az adózóknál.

Az adóhatóság ellenőrzéseinél dominált a szolgáltató jelleg – húzta alá. Bebizonyosodott, hogy a jogkövetésre ösztönzés még az adóbevételekre is jótékonyan hat – mondta. Kifejtette, november végéig a támogató jellegű ellenőrzésből 14 milliárd forint folyt be az államkasszába, és mintegy félmillió magánszemély foglalkoztatotti jogviszonya rendeződött.

Jól vizsgázott szerinte a NAV idei újítása, az adótraffipax is, amely előre jelzi, hogy hol kell számítani célirányos ellenőrzésekre. Kiderült, hogy ez az egyszerű módszer nemcsak a nyugtaadás gyakoriságát növeli, hanem a vállalkozók bevételét és a bejelentett alkalmazottak számát is, az adótraffipax hatására a korábbi forgalmi értékek számos vállalkozónál duplázódtak – mondta.

 

Ügyfélcentrikusság jellemzi a végrehajtást is – mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy az azonnali inkasszók kora véget ért, mert tartozás esetén nem kezdi meg rögtön a végrehajtást a NAV, egymillió forint tartozásig előzetesen figyelmeztet. Idén november végéig 45 milliárd forintot fizettek be a felhívás hatására önkéntesen az érintettek – közölte.

A pernyertességi statisztika igazolja, hogy a NAV szakmai tudása – még nemzetközi összehasonlításban is – kiemelkedő szinten áll, az idén november végéig 1300 közigazgatási ügy fejeződött be ítélethozatallal, az ügyek 75 százalékában a bíróság az adóhivatalnak adott igazat – közölte Tállai András.

A NAV vezetője a jövő év feladatai közül elsőként a mentorálást említette, a hivatalnak ugyanis évi 80 ezer kezdő vállalkozás támogatására kell felkészülnie. Tállai András elmondta, a tesztelés után 2018. július 1-től élesben indul el a gazdaságfehérítés újabb eszköze, az online számlázás. Ennek köszönhetően a NAV évi 50 ezer milliárd forintnyi számlaforgalom adatait vizsgálva valós időben tudja kiszűrni a csalárd cégeket, fiktív számlázókat.

A jövő évtől az adótartozások mellett a közigazgatási eljáráshoz köthető tartozások rendezése, 2019-től pedig a törvényszéki végrehajtás is a NAV feladata lesz. A változás a gyakorlatban a hivatal oldaláról évi több mint egymillió végrehajtási ügyet, az adós oldaláról viszont a fizetéskönnyítési lehetőségek miatt jelentős könnyebbséget jelent majd – fejtette ki.

Tállai András beszélt arról is, hogy 2021-ig fokozatosan egyre több bürokratikus terhet vállal át a hivatal. Az adminisztrációcsökkentés mellett az államkasszának 700 milliárd forintot takaríthat meg azzal a NAV, ha a vállalkozások és a magánszemélyek helyett a legtöbb bevallást elkészíti – vélekedett.

Elmondta, az idén mintegy 4 millió magánszemély helyett töltötte ki a hivatal az szja-bevallást, jövőre a munkáltatók helyett is dolgozik, sőt jövedéki adóbevallási-tervezetet is küld az érintetteknek. Az online számlázás bevezetése teremti meg az áfa-bevallás kiajánlásának a lehetőségét, amely mintegy félmillió vállalkozásnak jelenthet majd könnyebbséget – tette hozzá.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.