Tao-bevallás: figyelmeztet a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Közeledik a társaságiadó-bevallás és az elektronikus beszámoló letétbe helyezésének és közzétételének határideje. A NAV május 10. után ügyfélkapun át értesíti azokat a cégeket, amelyek korábban késve vagy egyáltalán nem adták be a kötelező iratokat – olvasható a NAV lapunkhoz eljuttatott közleményében.


Az egyszeres, illetve a kettős könyvvitelt vezető adózóknak a 2015-re vonatkozó társaságiadó-bevallást a 1529-es nyomtatványon 2016. május 31-ig kell benyújtaniuk. Az egyszerűsített vállalkozói adózást (eva) vagy a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) vagy a kisvállalati adózást (kiva) először választóknak a 1571-es bevallást kell benyújtaniuk. A határidő ebben az esetben a mérlegforduló napját követő ötödik hónap utolsó napja.

A beszámoló letétbe helyezésének és közzétételének határideje szintén 2016. május 31. Az EB jelű elektronikus űrlap és a kitöltő program az Igazságügyi Minisztérium honlapjáról letölthető. Az űrlapot – a csatolt beszámolóval és egyéb mellékletekkel – a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszeren keresztül, a Céginformációs Szolgálathoz kell megküldeni. Idén megszűnt a közzétételért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj, így a beszámolóhoz már nem kell fizetési igazolást csatolni.

Azok a nonprofit szervezetek, amelyek 2015-ben vállalkozásból bevételt nem értek el, illetve költséget, ráfordítást nem számoltak el, azaz társaságiadó-alapjuk nincs, a társaságiadó-bevallást kiválthatják egy nyilatkozattal, amit a TAONY nyomtatványon 2016. május 31-éig nyújthatnak be.

A nonprofit szervezetek a beszámoló letétbe helyezését és közzétételét az Országos Bírósági Hivatalnál teljesítik. Az erre szolgáló nyomtatványok letölthetők a honlapról.

Változásfigyeltetés

Ne maradjon le!

Használja Változásfigyeltetés szolgáltatásunkat az Önt érdeklő jogszabályok, jogterületek és tárgyszavak figyeltetésére!

Megrendelés >>


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.