Tao-bevallás: segít az Adó szaklap (x)


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A társasági adó és az iparűzési adó bevallásához nyújt praktikus, áttekinthető, példákkal illusztrált segítséget friss számában az Adó szaklap. A 2016/6-os szám itt rendelhető meg.


A naptári éves adózók számára közeledik a beszámoló, valamint a társaságiadó-bevallás benyújtására előírt határidő is. Ennek apropóján az Adó szaklap friss számában áttekinteni a 1529-es bevallás benyújtásával összefüggő tudnivalókat, illetve az előző adóévhez képest bekövetkezett változásokat, hiszen a nyomtatvány több új lappal is bővült. A „A 2015-ös évről szóló társaságiadó-bevallás” című cikkében a szaklap a legfontosabb tartalmi és technikai kérdésekre hívja fel a figyelmet az egyes témákhoz kapcsolódó példák levezetésével.

Az online pénztárgépek bevezetése a szakma egybehangzó véleménye alapján nemcsak beváltotta, hanem lényegesen túl is szárnyalta a hozzá fűzött reményeket. Mára egyértelművé vált, hogy ez a sokszereplős, informatikai és adóhatósági szempontból is igen összetett folyamat sikerrel zárult. A „Tovább fejlődik az online pénztárgépek rendszere” című írásában a szerző sorra veszi az online pénztárgéprendszer módosításait, majd bemutatja, hogyan érintik a változások a pénztárgéphasználókat, végül röviden összefoglalja mindazokat a tudnivalókat, amelyek egy pénztárgép jogkövető használatához feltétlenül szükségesek.

A 2015-ös év egyik kiemelt kormányzati törekvése volt, hogy megkezdődjön az adózás rendjének reformja. A változtatás célja, hogy az adózóknak az állami adóhatóságról ne az életüket megnehezítő, hanem az adókötelezettségeik teljesítésében segítő, a jogkövető magatartásukat honoráló hivatal jusson az eszébe. E folyamatba illeszkednek az adózói minősítés új szabályai is. Az Adó szaklap friss számában bemutatja a minősítés rendszerét, ismertetve azokat az előírásokat, melyek megteremtik a megbízható és a kockázatos adózó kategóriáját, továbbá azon releváns módosításokat is, melyek a köztartozásmentes adózói adatbázist érintik.

„Az iparűzési adó bevallásának aktualitásai” című cikk az állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni 2015. adóévi adóbevallás elkészítéséhez kíván – aktuális témák ismertetése révén – gyakorlati segítséget nyújtani, melynek során az egyes szabályok magyarázatát példákkal egészíti ki.

Az Adó szaklap legfrissebb, 2016/6-os számában a fentieken túl olvashat még a nyugdíj-biztosítási jogszabályok idei változásairól, és az üzleti titok védelmének munkajogi szabályozásáról is.

Az Adó szaklap legfrissebb számát itt vásárolhatja meg.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).