Társaságiadó-változások 2016-2017-ben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Adóváltozásokat bemutató cikksorozatunk harmadik részében a társasági adó 2016. június 16-tól már hatályba lépett változásait és a jövőbeni újdonságokat ismertetjük.


Bejelentett immateriális jószág fogalmának pontosítása (az aláhúzott rész változik).

Bejelentett immateriális jószág: a megszerzett, előállított jogdíjra jogosító immateriális jószág, feltéve, hogy az adózó a szerzést, előállítást követő 60 napon belül bejelenti az adóhatóságnak; a határidő elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye; e rendelkezés alkalmazásában szerzés időpontjának a cégbírósági bejegyzés napja, cégbírósági bejegyzés hiányában az alapul szolgáló jogügylet hatályba lépésének napja, előállítás napjának a használatba vétel napja minősül; az üzletvezetés helyére tekintettel belföldi illetőségű adózó e rendelkezést azzal az eltéréssel alkalmazza, hogy az első jognyilatkozat megtételének napját követő 60 napon belül jogosult bejelentést tenni azokról a jogdíjra jogosító immateriális jószágokról, amelyeket a belföldi illetőség megszerzése előtt szerzett vagy állított elő.

Jogdíj fogalma

A fogalom az alábbiak szerint változik.

Jogdíj:

  • a) a szabadalom, a használatiminta-oltalom, a növényfajta-oltalom, a kiegészítő oltalmi tanúsítvány, a mikroelektronikai félvezető termékek topográfiájának oltalma és a szerzői jogi védelemben részesülő szoftver hasznosítási engedélyéből, felhasználási engedélyéből és a ritka betegségek gyógyszerévé minősítésből származó eredmény, 
  • b) az a) pontban említett kizárólagos jogok értékesítéséből, nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként történő kivezetéséből származó eredmény, valamint 
  • c) a termékértékesítésből és a szolgáltatásnyújtásból származó eredmény a) pontban említett kizárólagos jogokhoz rendelhető hányada.

Jogdíjra jogosító immateriális jószág

A jogdíjra jogosító immateriális jószághoz kapcsolódó adóalap csökkentés miatt keletkezett lekötött tartalék öt év alatt oldható majd fel, és emellett számos új jogszabályi részletet kell majd figyelembe venni az adóalap csökkentéshez.

Kedvezményezett átalakulás fogalma

A fogalmi meghatározás kibővül az aláhúzott résszel.

Kedvezményezett átalakulás: az olyan átalakulás (a továbbiakban ideértve az egyesülést, a szétválást is), amelyben jogelődként és jogutódként is csak a 32/a. pont szerinti társaság vesz részt, ha 

  • a) a jogügylet révén a jogelőd tagja, részvényese az átalakulás, egyesülés, szétválás keretében a jogutódban részesedést és legfeljebb a megszerzett részesedés együttes névértéke (névérték hiányában a jegyzett tőke arányában meghatározott értéke) 10 százalékának megfelelő pénzeszközt szerez, 
  • b) szétválás esetén a jogelőd tagjai, részvényesei – egymáshoz viszonyítva – arányos részesedést szereznek a jogutódokban, 
  • c) az egyszemélyes társaság egyedüli tagjába, részvényesébe olvad be,  feltéve, hogy az átalakulást valós gazdasági, kereskedelmi okok alapozzák meg, azzal, hogy a valós gazdasági, kereskedelmi okok fennállását az adózó köteles bizonyítani.

Kedvezményezett eszközátruházás fogalma

A fogalmi meghatározás kibővül az aláhúzott résszel. Az önálló szervezeti egység fogalma kikerül és változatlan tartalommal egy új pontban szerepel.

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

Kedvezményezett eszközátruházás: az a jogügylet, amelynek alapján egy társaság (az átruházó társaság) – megszűnése nélkül – legalább egy önálló szervezeti egységét átruházza egy másik társaságra (az átvevő társaságra) annak jegyzett tőkéjét megtestesítő részesedés ellenében, feltéve, hogy a jogügyletet valós gazdasági, kereskedelmi okok alapozzák meg, azzal, hogy a valós gazdasági, kereskedelmi okok fennállását az adózó köteles bizonyítani.

Kedvezményezett eszközátruházás esetén az átruházó társaság – választása szerint, az átvevő társasággal írásban kötött szerződés alapján, a 16.§. (13) bekezdésben meghatározott feltételekkel – adózás előtti eredményét csökkenti az önálló szervezeti egység átruházása alapján elszámolt bevételnek az átadott eszközök könyv szerinti értékét meghaladó részével, illetve növeli az átadott eszközök könyv szerinti értékének az elszámolt bevételt meghaladó részével feltéve, hogy a megszerzett részesedést az átruházó társaság vagy kapcsolt vállalkozása addig nem vezeti ki az állományból, amíg az átvevő társaság az átruházó társaságtól átvett eszközöket és kötelezettségeket (ideértve a passzív időbeli elhatárolást is) figyelembe véve adóalapját a (14) bekezdés szerint állapítja meg, kivéve, ha a részesedés kivezetése elháríthatatlan külső ok miatt következett be.

Amennyiben az átruházó társaság nem teljesíti az előző bekezdésben előírt tartási kötelezettséget, akkor a nemteljesítés napját magában foglaló adóévében az adózás előtti eredményét növeli az önálló szervezeti egység átruházása alapján elszámolt bevételnek az átadott eszközök könyv szerinti értékét meghaladó összeg azon részével, amelyet az átvevő társaság a (14) bekezdést figyelembe véve az adóalapjában korábban nem érvényesített. Az átvevő társaság az átruházó társaság nemteljesítésére tekintettel a továbbiakban adóalapját a (14) bekezdés figyelembe vétele nélkül állapítja meg.

Jövedelem-(nyereség-) minimum számítása

A jövedelem-(nyereség-)minimum meghatározásakor az összes bevételt csökkenti:

  • a jogelőd tagjánál, részvényesénél a kedvezményezett átalakulással létrejött adózóban szerzett részesedés nyilvántartásba vétele következtében az adóévben elszámolt bevétel, árfolyamnyereség.

Adózás előtti eredmény csökkentő új tételek

Az alábbi tételek csökkentik majd az adózás előtti eredményt:

  • a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti mobilitási célú lakhatási támogatás adóévben juttatott összege, de legfeljebb az adózás előtti nyereség összege, 
  • a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti munkásszállás kialakítására, fenntartására, üzemeltetésére tekintettel az adóévben elszámolt költség, ráfordítás, de legfeljebb az adózás előtti nyereség összege,
  • a kisajátítás, valamint a kisajátítási tervben szereplő ingatlanra megkötött adásvétel során kapott ellenérték és az érintett eszköz könyv szerinti értéke közötti pozitív különbözet az adózás előtti eredményben való megjelenése adóévében (ez a rész már 2016. június 16-tól hatályos!)
  • a műemlék, illetve a helyi egyedi védelem alatt álló épület, építmény karbantartásának költsége a tárgyi eszközt nyilvántartó adózónál (ideértve többek között a kincstári vagy az önkormányzati vagyonba tartozó épület, építmény – törvényi rendelkezés, illetve felhatalmazás alapján – vagyonkezelőjét, valamint a pénzügyi lízing keretében használatba vett épület, építmény esetén a lízingbe vevőt, továbbá a koncessziós szerződés alapján beszerzett, megvalósított épületek és építmények tulajdonosát is), de legfeljebb az adózás előtti nyereség 50 százaléka, figyelemmel a (26) és (28) bekezdésben foglaltakra.
  • a műemlék, illetve a helyi egyedi védelem alatt álló épület, építmény értékét növelő felújítás költségének kétszerese a tárgyi eszközt nyilvántartó adózónál (ideértve többek között a kincstári vagy az önkormányzati vagyonba tartozó épület, építmény – törvényi rendelkezés, illetve felhatalmazás alapján – vagyonkezelőjét, valamint a pénzügyi lízing keretében használatba vett épület, építmény esetén a lízingbe vevőt, továbbá a koncessziós szerződés alapján beszerzett, megvalósított épületek és építmények tulajdonosát is), figyelemmel a (26) –(28) bekezdésben foglaltakra is (ez utóbbi változó rendelkezés, eddig egyszerese volt).
  • a felújítás költségére tekintettel a ty) pont szerint megállapított, de a ty) pont szerinti jogosult által választása szerint nem érvényesített adóévi összeg, az épület, építmény felújításához pénzügyi forrást közvetlenül biztosító, a ty) pont szerinti jogosult kapcsolt vállalkozásának minősülő adózónál, figyelemmel a (26)–(28) bekezdésben foglaltakra is.

A fenti tételekhez további részletek kapcsolódnak, amit az adóalap csökkentéskor figyelembe kell venni. Ezekről cikksorozatunk következő részében számolunk be. 

A cikk szerzője Lakatos Zsuzsa, transzferár- és adószakértő, Tax Revolutions Kft. 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.