Tartsuk be a vámszabályokat – kéri a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A vámszabályok betartására hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mert sok utas nincs tisztában azzal, hogy miből mennyit lehet behozni az országba az unióból vagy harmadik országból.


Suller György Attila, a NAV szóvivője szerdán, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: bár az unióban az áru szabad mozgása biztosított, egyes termékekre – így például a jövedékiekre – külön szabályok vonatkoznak.

Egyéb árut légi úton 430, közúton pedig 300 euró értékig lehet az országba vámeljárás nélkül behozni, 15 évesnél fiatalabbak esetében az összeghatár 150 euró. Ha felmerül a gyanú, hogy az áru értéke ennél több, akkor a NAV eljárást indít, a tulajdonos pedig számlákkal bizonyíthatja a termék értékét.

Bár Horvátország már tagja az uniónak, Suller György Attila a fertőzésveszély miatt továbbra sem javasolja, hogy az utazók nyers húst vigyenek magukkal oda. Kitért még az üzemanyag-behozatal fő szabályaira is: a jármű tankjában lévő üzemanyag és még tíz liter behozatala vámmentes, az e fölötti részre vámot és áfát kell fizetni. Gyógyszerekből csak az utazás idejére elegendő mennyiséget szabad vinni – ismertette a szóvivő.

Teleki József repülőtéri főigazgató arról tájékoztatott, hogy idén az első félévben csempészet miatt nyolcvan eljárást kezdeményeztek a repülőtéren, nyolc esetben pedig védett állat- vagy növényfaj, illetve azokból készült termékek szállítása miatt indítottak vizsgálatot. Ezzel kapcsolatban jelezte: ezen áruk importjához vagy exportjához a kiindulási ország és a célország hatóságainak beleegyezése is kell.

Kitért még arra, hogy a 10 ezer eurónál több készpénz szállítását is be kell jelenteni a hatóságoknak, ennek elmulasztása esetén az összeg akár 40 százalékát is kiszabhatják bírságként.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.