Távmunkával csaltak el milliókat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A NAV pénzügyi nyomozói vádemelési javaslattal éltek egy testvérpárral szemben, akik távmunkások foglalkoztatására több mint 31 millió forint állami támogatást vettek fel jogosulatlanul.


A Heves megyei nővérek munkavédelemmel foglalkoztak, fejenként két-két cégük volt. Távmunkások alkalmazására, tehát otthonukban dolgozó személyek foglalkoztatására pályáztak, és bértámogatásra, illetve a munkavégzéshez szükséges eszközök beszerzésére nyertek pénzt – olvasható a NAV honlapján megjelent közleményben.

A gyanú szerint a távmunkások közül többen egyéni vállalkozók voltak, és a járulékfizetés könnyítése céljából jól jött nekik, hogy papíron volt bejelentett munkahelyük. Így ők is spórolni tudtak. A munkavállalók másik része pedig ténylegesen bent dolgozott a munkavédelmi cég központi irodájában, azaz távmunkáról szó sem volt. A pénzügyi nyomozók megállapították azt is, hogy a pályázatban elszámolt, és az otthoni munkavégzésre szánt számítógépeket valójában nem vásároltak.

Az áfa-kötelezettség keletkezésének időpontja és a teljesítés helye

Áfa kiskönyvtárunk negyedik része két kucsfontosságú területet dolgoz fel: az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontjára vonatkozó szabályokat, illetve a teljesítési hely szabályrendszerét. A kiadvány a jogszabályi rendelkezések részletes, magyarázatokkal tűzdelt ismertetésén túl számos példával segíti a jogalkalmazókat.

További információ és megrendelés >>

A testvéreket jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A bűncselekmény büntetési tétele akár öt évig tartó szabadságvesztés is lehet.

A kiszabható büntetés enyhítése céljából az egyik nő az általa okozott kár teljes összegét, több mint tizenhárom millió forintot, míg testvére másfél millió forintot visszafizetett.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.

2024. április 17.

Digitalizálódó adózás Afrikában

Számos érdekességet tartogatnak számunkra is az afrikai országok áfarendszerei. Amennyiben összességében nézzük a folyamatokat, kijelenthetjük: Afrika digitalizálódik.

2024. április 17.

Új K+F adókedvezmény

A kutatás-fejlesztési tevékenység támogatására a korábbi adóalap kedvezmények mellett 2024. januárjától új adókedvezményt is bevezetésre került a társasági adóban (1996 évi LXXXI. törvény 22/G. §).