Terjed az áfa Kínában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Iparűzési adó helyett egyre több cég áfafizetést választ Kínában. Az állampárt több lassuló gazdasági ágazaton kíván így segíteni.


Tíz újabb tartomány és város jelezte Kínában részvételi szándékát a tavaly óta kísérleti jelleggel már 12 régióban működő adóreform-programban, melyet a gazdasági szerkezetátalakítás fontos részének tartanak – írja pénzügyminisztériumi forrásokra hivatkozva a Shanghai Daily napilap.

A jelentkezők közt mások mellett az észak-kínai Hopej, a közép-kínai Hopej és Hunan, a kelet-kínai Santung, Csiangszi és a nyugati Hszincsiang is szerepel. A reform keretében egyes iparágakban – jellemzően a közlekedési és szolgáltatóiparban – az iparűzési adót az általános forgalmi adó (áfa) váltja fel, melynek előnye, hogy áfa-alanyiság esetén adóbevalláskor számos tétel leírható, így például az üzemanyagköltségek vagy a felszerelésre fordított kiadások, míg az iparűzési adó alapját – tekintet nélkül a költségekre – pusztán a cégek árbevétele jelenti.

A program kísérleti jelleggel tavaly év elején Sanghaj városában kezdődött, majd azt annak sikere után ősszel és december elején két körben már csaknem az ország felére kiterjesztették. A pénzügyminisztérium korábban nyilvánosságra hozott statisztikái szerint a reform keretein belül február elejéig a résztvevő mintegy egymillió vállalkozás 40 milliárd jüan (1400 milliárd forint) adókedvezményben részesült.

A program célja, hogy az új adózás az ország egészét lefedje, ezzel segítve a lassuló GDP-növekedés és az emelkedő költségek által leginkább sújtott gazdasági ágazatokon.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.