Terjed az elektronikus adóügyintézés – infografika


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyre kevesebben kénytelenek személyesen felkeresni az adóhatóság ügyfélszolgálatait, ha szeretnének valamit elintézni. A telefonos út továbbra is népszerű, a NAV honlapján pedig tavaly is 25 milliós látogatottságot mértek.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélszolgálatait 2,4 millió alkalommal keresték fel tavaly az adózók, ami hatalmas szám, ám 9 százalékkal kevesebb a megelőző évinél. A csökkenés ebben az esetben pozitív trendre utal: arra tudniillik, hogy az ügyek mind nagyobb hányadát lehet elektronikus úton elintézni, s ez utóbbi egyre népszerűbb is az érintettek körében. Akik mégis a személyes megkeresésre voksoltak, azok közül bő félmillióan bevallást vagy más beadványt nyújtottak így be; szintén csaknem 500 ezren valamilyen tájékoztatásért fordultak az ügyintézőkhöz, 400 ezer főnek pedig adóhatósági igazolásra volt szüksége. Az internetes időpontfoglalás lehetőségének köszönhetően a várakozási idő alaposan lerövidült. Az ügyféltérben kialakított internetes hozzáférések révén több helyütt az ügyfélszolgálaton elektronikus úton is lehet intézkedni, például bevallásokat vagy adatlapokat beküldeni. Az általános tájékozódás egyik fő csatornája az e-mailes és telefonos rendszer, amely több mint 1,2 millió hívást fogadott az elmúlt esztendőben. Az Ügyféltájékoztató és Ügyintéző Rendszeren keresztül mintegy 120 ezer ügy végére sikerült pontot tenni – ez ötödével több a 2012-ben tapasztaltnál. Szintén figyelemreméltó, hogy az szja-bevallásoknak immár közel háromnegyedéhez használtak netes nyomtatványkitöltő programot.

Az uniós elvárásoknak megfelelően a vámeljárások ma már elektronikus úton indítványozhatók. Tavaly az ügyfelek a behozatali irányú eljárások 96 százalékát már így kérték. A hivatal 2013-ban 8,6 ezer jövedéki engedélyes gazdálkodóval állt kapcsolatban, ennek nyomán egyebek mellett 902 adóraktári engedélyt adtak ki.
Az adózást segítő eszközök és információk elérésének egyik kiemelt útja a NAV honlapja, amelynél több mint 25 milliós látogatottságot regisztráltak 2013-ban is. A portálon elérhető programokból 26,4 millió letöltés történt. Népszerűek az online hozzáférhető információs füzetek is. Szintén sokan kíváncsiak a végrehajtás alatt álló adózók listájára, amelyet hetente frissítenek, illetve a 180 napon keresztül jelentős adóhátralékot mutatók névsorára, amelyet negyedévente aktualizálnak. A kommunikációt erősíti a NAV hivatalos Facebook profilja, amely szeptemberben indult, s látogatottsága megközelítette a 300 ezret.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

Izer Norbert: egyszerűsödnek az adózói adminisztrációs terhek

Uniós szinten is példaértékű változásokat hajtott végre az adóadminisztráció csökkentése terén Magyarország az elmúlt években, ezt folytatta a kormányzat az Eseményalapú Adatszolgáltatási Platform (EMAP) projekttel, amelynek célja a vállalkozások foglalkoztatással összefüggő adminisztrációs terheinek csökkentése – mondta Izer Norbert.

2024. április 15.

Árfolyam az áfában (X. rész)

A cikksorozat soron következő része az előlegfizetéshez és a fordított adózáshoz kapcsolódó egyes kérdéseket tárgyalja.