Tesztelhető a NAV Online Számla rendszere


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már elérhető a NAV Online Számla tesztrendszere, amelynek segítségével a számlázó programokat fejlesztő cégek, szoftverfejlesztők tesztelhetik alkalmazásaikat – olvasható az adóhatóság honlapján.


A rendszer használatához regisztráció szükséges, amit követően első lépésben a számlaadatok beküldésének tesztelésére nyílik lehetőség. A fejlesztések elvégzéséhez szükséges műszaki leírások angol és magyar nyelven is elérhetők a rendszer weboldalán. A fejlesztőknek szükséges regisztrálni és tesztelni, annak érdekében, hogy 2018. július 1-re az általuk fejlesztett számlázó program megfeleljen az előírt adatszolgáltatási kötelezettségnek.

2018. július 1-jétől azokról a számlákról kell kötelezően a NAV Online Számla rendszerén keresztül adatot szolgáltatni, amelyekben a belföldi adóalanyra áthárított általános forgalmi adó – áfa – összege nagyobb vagy egyenlő, mint 100 ezer forint. Az Online Számla rendszer felületén azok a cégek regisztrálhatnak, akik tesztkörnyezetben szeretnék beküldeni a számlázó programjaikkal kiállított számláik tesztadatállományait. A regisztrációt a gazdálkodók képviseletére jogosult személyek végezhetik el, a részletes szabályok a felületen, három nyelven, magyarul, angolul és németül is megtalálhatók. A számlaadatok beküldéséhez szükséges  interfészleírás, azaz a gép és gép közötti kapcsolat technikai specifikációja két nyelven, magyarul és angolul is elkészült.

[htmlbox art_tukor]

 

Az Online Számla rendszer lényege, hogy kevesebb adminisztráció és egyszerű működtetés mellett, a számlázó programokkal kiállított számlák adatai emberi beavatkozás nélkül, azonnal eljussanak a NAV-hoz. A programfejlesztő cégeknek rendszereiket úgy kell átalakítani, hogy a számla kiállítójánál az adatszolgáltatást a program automatikusan elvégezze, az adózónak ez semmilyen plusz munkát ne jelentsen.

Az Online Számla rendszerrel és az adatszolgáltatási kötelezettséggel kapcsolatban a NAV honlapján (https://www.nav.gov.hu) és a rendszer online felületén (https://onlineszamla-test.nav.gov.hu) minden szükséges információ megtalálható és természetesen helpdesk szolgáltatáson keresztül segítség és konzultáció is kérhető. 

(nav.gov.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).