Több tonna narancsot és dinnyét adott el a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az adóhatóság valóban mindent megtesz, hogy behajtsa az adótartozásokat.


Csaknem 30 millió forint adóhiányt tárt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Budapesti Nagybani Piac egyik nagykereskedőjénél, akinél a be nem fizetett köztartozás miatt lefoglalt gyümölcs értékesítéséből 4,2 millió forint azonnal be is folyt a központi költségvetésbe.

Az adóhatóság hétfői tájékoztatása szerint a NAV munkatársai a piacon ellenőrizték azt a nagykereskedőt, amelyik egy másik uniós tagállamból Magyarországra érkező szállítmányát nem jelentette be az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszerbe (ekáer).

Az alaposabb vizsgálat kiderítette, hogy a gazdálkodó egy olyan láncolat tagja, amelyik a zöldségek és gyümölcsök uniós beszerzésekor átszámlázásokkal kerüli el az általános forgalmi adó fizetését.

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

A NAV végrehajtói lefoglaltak a nagykereskedőnél 22 tonna narancsot és 54 tonna görögdinnyét, hogy az azokból származó bevétel fedezhesse a jelentős adótartozás egy részét – közölte az adóhivatal.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).