Tovább terjed a fordított áfázás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A munkaerő-kölcsönzésre és az iskolaszövetkezetekre is kiterjeszti a fordított áfázást az adócsomag. A módosításhoz még uniós hozzájárulás szükséges.


Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a módosítás bezárja a szektorban az áfamegkerülést lehetővé tevő kiskaput. Számításai szerint jelenleg ezen területeken 30-35 milliárd forint áfa nem folyik be, viszont ha fordított áfát vezetnek be, akkor ez nem lehetséges, mivel közvetlenül a megrendelőnek kell fizetni.

A kormánypárti politikus azt is jelezte: egy uniós irányelv ugyanakkor rögzíti, hogy milyen területeken lehet az áfa szokásos fizetési módját megváltoztatni. Van azonban lehetőség arra, hogy a tagállamok egyéni derogációt kérjenek, amennyiben jelentős áfamegkerülési utakat szeretnének lezárni – tette hozzá Kósa Lajos, kiemelve: erre felkérték a kormányt. A Fidesz alelnöke reményének adott hangot, hogy az unió támogatja a kezdeményezést. „Rendkívül furcsa helyzetet, hogy egyrészt szapul bennünket, hogy tegyünk valamit, majd amikor tenni szeretnénk, (…) akkor nem támogatja” – fogalmazott.

Párttársa, Szatmáry Kristóf közölte: mintegy 250 ezer ember dolgozik munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül.

Kósa Lajos kérdésre válaszolva azt mondta: vizsgálják a fordított áfa kiterjesztésének további lehetőségét a sertés- és tejágazatban.

Az elfogadott 2015-ös adócsomagról szóló írásunkat itt találja.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Digitalizálódó adózás Afrikában

Számos érdekességet tartogatnak számunkra is az afrikai országok áfarendszerei. Amennyiben összességében nézzük a folyamatokat, kijelenthetjük: Afrika digitalizálódik.

2024. április 17.

Új K+F adókedvezmény

A kutatás-fejlesztési tevékenység támogatására a korábbi adóalap kedvezmények mellett 2024. januárjától új adókedvezményt is bevezetésre került a társasági adóban (1996 évi LXXXI. törvény 22/G. §).