Trükköznek a cégek az adóelkerülési utalványokkal


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az utóbbi idők tapasztalatai szerint vannak olyan munkaadók, akik adóelkerülési szándékkal, olyan készpénzutalványokat bocsátanak ki, adnak a munkavállalóiknak, amelyeket ez utóbbiak közvetlenül készpénzre válthatnak – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.


A személyi jövedelemadóról szóló (szja) törvény szerint az utalvány akkor adómentes, ha megállapítható, hogy az utalvány mely termékre, szolgáltatásra – vagy milyen termék és szolgáltatáskörben – használható fel és a juttatás körülményei megfelelnek az adómentesség feltételeinek, továbbá, ha az utalvány nem váltható vissza.

A NAV május 17-én jelentette meg honlapján a visszaváltható, más utalványra beváltható utalványok adókötelezettségéről szóló tájékoztatóját, amelynek célja, hogy az utalványok kibocsátói, és a munkáltatók megismerjék a követendő szabályokat.

Az sem szabályos, ha az utalványt kibocsátó olyan feltételekkel értékesíti a munkaadóknak az utalványt, hogy azt náluk a munkavállalók közvetlenül készpénzre, vagy – az adómentesen adható utalványt – adóköteles utalványra válthatják be – hívták fel a figyelmet.

Áfa törvény és számlázás szabályainak gyakorlati alkalmazása

Ízelítő a tematikából:

  • Gyűjtő számla
  • Számla korrekciók szabályai
  • Az adóalap meghatározása, valamint az adóalap utólagos csökkenésének esetei és elszámolása
  • A külföldi fizetőeszközben kifejezett ellenértékes ügyletről kibocsátott számla sajátossága

Előadó: Sike Olga főosztályvezető-helyettes, NAV

Bővebb információ és jelentkezés>>

Ilyen például, ha a sporteseményre szóló jegy, bérlet vásárlására felhasználható utalványt a munkavállaló – az utalvány kibocsátójánál – élelmiszer vásárlására felhasználható utalványra válthatja be. Ilyenkor ugyanis a munkaadó nem fizeti meg a közterheket a juttatás után.

Végül a NAV megjegyezte: az utalványok használata gyakori és az esetek nagyobb részében a munkaadók, valamint az utalványt kibocsátók a hatályos jogszabályok betartásával járnak el.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.