Trükközött, de lebukott az autókereskedő


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mintegy 350 millió forint kárt okozott az államnak egy német autókkal trükköző szolnoki kereskedő, aki kikerülte az általános forgalmi adóra vonatkozó szabályokat – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénteken.


Azt írták, hogy költségvetési csalással gyanúsítható a kereskedő, aki egy szlovák cégen keresztül is „megfuttatta” a külföldről hozott gépjárműveket.

Az általa irányította bűnbanda eltitkolta a Németországban vásárolt kocsik eladásából származó bevételeit, az adófizetést autójavításról és alkatrészvásárlásról szóló fiktív számlákkal akarta megúszni. A valótlan számlákat kiállító, adót és járulékot egyáltalán nem fizető társaságokat olyan strómanok vezették, akiket az autókereskedő irányított a háttérből – közölték.

 

A kereskedő további árelőnyhöz jutott azzal is, hogy hamis dokumentumokkal azt a látszatot keltette, mintha egy szlovák cégen keresztül vásárolta volna meg a gépjárműveket. Az így, eredetileg Németországban, nettó áron beszerzett kocsikat több magyar cégen átszámlázták, belföldi beszerzést színlelve.

Az akció napján több megyében is megjelentek a pénzügyi nyomozók és a revizorok. Egy tucat helyszínen tartottak házkutatásokat, adatokat mentettek le számítógépekről, tanúkat hallgattak ki. A rajtaütéskor hamis számlákat, adásvételi szerződéseket és több cégbélyegzőt is lefoglaltak.

Az okozott kár enyhítésére nyolcvan autót foglaltak le az adóellenőrök. A kihallgatott gyanúsítottakat őrizetbe vették – olvasható a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.