Új Google-adót javasol Magyarország

  • Értesítő a rovat cikkeiről

A bankok visszatartanának minden regisztrált digitális vállalatnak irányuló kifizetésből egy bizonyos százalékot – ez a Varga Mihály által javasolt adózási mód lényege. A visegrádi országok támogatják a magyar kezdeményezést.

A digitális vállalatoknak is ki kell venniük a részüket a közteherviselésből, ahogyan bárki másnak - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szombaton Pozsonyban az európai uniós (EU) tagállamok pénzügyminiszterei informális találkozójának második napján. A tárcavezető erről a magyar közmédiának nyilatkozva beszélt, miután a fórumon bemutatta a digitális vállalatok adóelkerülésének kiküszöbölésére tett magyar javaslatot.

A szombati tárgyalási nap résztvevői két központi témát jártak körbe, ezek közül az első az adóelkerülések, adócsalások elleni küzdelem volt, illetve ugyancsak szó esett a terrorizmus finanszírozási csatornái elvágásának lehetőségeiről is.

Az adóelkerülések elleni küzdelem témájában tett magyar - a visegrádi négyek (Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország) által is támogatott - javaslat, azoknak az elsősorban digitális térben, országhatárokon átívelően működő vállalkozásoknak az adózási problémáinak a kiküszöbölését célozza, amelyek, bár egy adott országban fejtenek ki gazdasági tevékenységet, adót már egy másik országban vagy esetleg ott sem fizetnek, s így kivonják magukat a közteherviselésből.

"A kezdeményezésünk arról szól, hogy hasonlóan az amerikai megoldáshoz, egyfajta forrásadó terhelné azokat a kifizetéseket, amelyeknél nyilvánvaló, hogy egy határon túli szolgáltató számára történik a pénz átutalása, egy adott országban, nemzeti szinten történő gazdasági eseményért" - világított rá Varga Mihály.

A megoldás lényege, hogy a bankok és egyéb pénzügyi szolgáltatók visszatartanának minden regisztrált digitális vállalatnak irányuló kifizetésből egy bizonyos százalékot, és azt továbbutalnák a saját adóhatóságuknak. A levont összeg mintegy fedezetként szolgálna a meg nem fizetett adó után. A javaslat jelenlegi munkaneve Google-adó, de mint azt a nemzetgazdasági miniszter megjegyezte, az nem csak az internetes kereső óriásra vonatkozik, hanem más hasonló adózási rendszerrel dolgozó cégekre is, mint például a Starbucks, a Facebook vagy az Amazon.

"Szerencsés volna, ha az EU adócsalás elleni küzdelme ebbe az irányba tudna fordulni, és olyan megoldást tudnánk találni, ahol már az utalás pillanatában egy forrásadó levonásával biztosítanánk azt, hogy nemzeti szinten az adófizetés megtörténjen" - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter. Kérdésre válaszolva hozzátette: a javaslatot a V4-es partnerek támogatásukról biztosították, kifogás vagy ellenvélemény pedig más részről sem hangzott el.

(MTI)


 

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Kapcsolódó cikkek

  • Google

    Az orosz Szövetségi Monopóliumellenes Szolgálat szabta ki a bírságot a Google-re.

  • Tállai András

    Az adósok automatikus részletfizetést kapnak a NAV-tól, a kata és a kiva még kedvezőbb lesz, nagyot esik a tételes áfanyilatkozat értékhatára, és a reklámadó tervezett változása exponenciálisan növekvő bírsággal sújtaná a google-t és a facebookot. Újabb részletek a friss adócsomagból.

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • zászló

    Macron francia államfő alíárta a rendeleteket, hétvégén tiltakozók mennek majd az utcára.

  • NAV

    Egy hetük maradt a bejelentésre azoknak a vállalkozásoknak és egyéni vállalkozóknak, amelyek már tavaly vagy azelőtt székhelyszolgáltatást vettek igénybe, és ez az idén sem változott: a székhelyszolgáltató adatairól szeptember 29-ig kell bejelentést tenniük a NAV-nak - közölte az adóhivatal.

     

  • Fotó: shutterstock

    Jövő év január elsejétől jelentősen átalakul az adópereket és azokat megelőző adóeljárásokat szabályozó jogi környezet. A hat új eljárási törvény egyfelől jelentősen gyorsítja, és ezzel hatékonyabbá teszi az eljárásokat, ugyanakkor nagyobb figyelmet is követel a vállalatoktól. A Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda szakértői arra figyelmeztetik a vállalatokat, hogy már az idén megindult eljárásokra is vonatkozhat a jövő évi szabályozás. Az iroda szakmai rendezvényén elhangzott, az adózóknak a jövőben a szokásosnál nagyobb figyelmet kell fordítaniuk az adóellenőrzésekre, mert akár már eljárásjogi alapon is fontos bizonyítékok felhasználásától eshetnek ki.

  • benzin

    A csökkentéssel a benzin átlagára 351 forintra mérséklődött, a gázolajé 353 forint maradt.

  • cafeteria

    Az idén új elemmel, a mobilitási célú lakhatási támogatással bővült az adómentesen nyújtható cafeteria-elemek köre, de a túl szigorú feltételek miatt csupán alig néhány esetben vették azt igénybe. Jövőre várhatóan jelentősen kedvezőbbé válnak a támogatási feltételek. A BDO Magyarország Adó Online-hoz eljuttatott elemzése bemutatja, hogy a tervezett változások hogyan bővíthetik az igénybe vevők körét.