Új részletek a munkahelyvédelmi tervről


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A célzott járulékcsökkentés úgy működik majd, hogy a munkaadók a szociális hozzájárulási adóból vonhatják le a kedvezményeket. Az eva és az ekho megmarad, legfeljebb elsorvad. A munkahelyvédelmi akcióterv szeptemberben emelkedhet törvényerőre. Balog Ádám helyettes államtitkár árulta el a csomag néhány fontos részletét.


Adókedvezmény lesz a célzott járulékcsökkentés

A 25 év alattiaknál 200 ezer, az 55 év felettieknél 500 ezer főt érint a bejelentett intézkedéscsomag – ismertette a tárca számítását Balog Ádám. Az első csoportban 18 százalékos, az utóbbiban 36 százalékos a magyar foglalkoztatási arány, amely mindkét korcsoportban nemcsak az EU átlagától marad el, hanem még a régiós átlagtól is – közölte az NGM adóügyekért felelős helyettes államtitkára.

Arra a kérdésre, hogy a munkavédelmi program a jelenleg foglalkoztatottak megtartását vagy az új emberek felvételét segíti-e, úgy válaszolt: a program segíteni kívánja mindkét cél elérését. A foglalkoztatás logikájából természetesen az következik, hogy az 55 év felettieknél a munkahelyek megtartása a fontosabb, míg a 25 év alattiaknál elsősorban új munkahelyek teremtését segítheti az akcióterv – mondta.

A szociális hozzájárulási adóból levonható kedvezmények a vállalkozásoknak 100-150 milliárd forintos tehercsökkentést jelentenek – közölte Balog Ádám.

Marad az eva

A jelenleg igénybe vehető egyszerűsített adózási formák megmaradnak, így az ekho, az eva, illetve az átalányadók különböző fajtái is – emelte ki a helyettes államtitkár. A tárca konzultál a vállalkozásokkal, a piaccal, és amennyiben olyan felvetés fogalmazódik meg, hogy a felsorolt egyszerűsített adózási formák közül valamelyikre már nincs szükség, akkor szóba jöhet a megszüntetés – tette hozzá Balog Ádám.

A 6 millió forint alatti árbevételű mikrovállalkozásoknál olyan tételes átalány – nevezhetjük kisadónak – kerül bevezetésre, amely kiváltja a társasági adót, a személyi jövedelemadót, a járulékokat és a szociális hozzájárulási adót, mértéke főállásban havi 50 ezer, mellékállásban havi 25 ezer forint lesz. Külön érdemes kiemelni, hogy ebben az adózási formában az áfát nem lehetne elszámolni – magyarázta Balog Ádám. Amennyiben egy eva-körbe tartozó vállalkozás árbevétele nem éri el az évi 6 millió forintot – ide tartozik az evások 60-70 százaléka -, a vállalkozó élhet ezzel a „kedvező ajánlattal” – tanácsolta a helyettes államtitkár.

Balog Ádám emlékeztetett arra, hogy 25 főnél kevesebbet foglalkoztató vállalkozások is új adónemet vehetnek igénybe: a 16 százalékos adókulcs a nyereség és a bérköltség, mint adóalap után lenne fizetendő.

Ezek a kedvezmények 150-200 milliárd forintos adókedvezményt jelentenek a vállalkozásoknak – közölte a helyettes államtitkár. Arra a kérdésre, hogy a program felülről nyitott-e, azaz szükség esetén több kiadást is elviselne a költségvetés, azt felelte, hogy szaktárca viszonylag pontos becslés alapján számolt a 300 milliárd forintos összeggel.

Választható lesz a pénzforgalmi áfázás

Meghatározott körbe tartozó vállalkozók számára finanszírozási könnyítést jelenthet, hogy pénzforgalmi szemléletű általános forgalmi adó elszámolást választhatnak. Ennek lényege, hogy az ilyen elszámolást választó vállalkozások csak akkor kötelesek befizetni az áfát, ha nekik az ellenértéket már kifizették, de ennek feltétele, hogy vállalják: a beszerzések áfáját is csak akkor vonják le, ha a szállítói számlát kiegyenlítették – mondta Balog Ádám.

Az Országgyűlés várhatóan szeptemberben fogadja el a munkavédelmi csomagot, így a vállalkozásoknak elegendő idejük áll rendelkezésre ahhoz, hogy döntsenek arról, miként kívánnak adózni 2013-ban.

A munkahelyvédelmi akciótervről az Adó Online elemzését itt olvashatja, a terv részleteit itt találja.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).