Újabb csavar a csokon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az építkezőknek csak a 2015. január 1-je után kiadott számlák után járt adó-visszatérítés. 


Adóvisszatérítés jár azoknak az építkezőknek, akik már a családi otthonteremtési kedvezmény ( csok) megjelenése előtt elkezdték az építkezést, de az eddigiekhez képest az elfogadott számlák tekintetében szigorúbbak lettek a szabályok – írja a hvg.hu a vs.hu-ra hivatkozva. 

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

A 2015. december 29-i Magyar Közlöny szerint az 5 millió forintos adó-visszatérítés alapját képező számlák akár évekig is visszanyúlhattak, az új szabályozás szerint ugyanakkor csak a 2015. január 1-jén, vagy ezt követően kiállított számlák alapján igényelhető a visszatérítés. 

A legfeljebb 5 millió forintos adó-visszatérítéshez nem elegendő a megfelelő időpontban kiállított számla, igazolni kell azt is, hogy az építkezőnek, illetve házas- vagy élettársának nincs adótartozása, büntetlen előéletű és 180 napja folyamatosan rendelkezik egészségbiztosítással. 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.