Újabb finomságok az adócsomagban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A társasági adót, a számvitelt és a helyi adókat érintő változtatási javaslatokra hívja fel a figyelmet hírlevelében a Deloitte.


Társasági adó

Kapcsolt vállalkozás kutatás-fejlesztési tevékenysége

A jövő évi adótörvény-javaslat alapján a társasági adóalap csökkenthető a kapcsolt fél által, saját tevékenységi körében végzett kutatás-fejlesztési tevékenységgel kapcsolatban felmerülő közvetlen költségek összegével, az előírt feltételek teljesülése esetén. A csökkentő tétel abban az esetben alkalmazható, ha az adózó rendelkezik a kapcsolt fél nyilatkozatával a közvetlen költségek összegére, valamint a levonható tétel nagyságára vonatkozóan, illetve ha ezek a költségek igazolhatóan kapcsolódnak mind az adózó, mind pedig a kapcsolt fél bevételszerző tevékenységéhez. A nyilatkozatban foglaltak teljesüléséért az adózó és kapcsolt vállalkozása egyetemlegesen felel; továbbá mindkét fél a társasági adóbevallásában ehhez kapcsolódóan adatszolgáltatásra kötelezett.

Bejelentett részesedés feltételeinek könnyítése

Módosulnak a bejelentett részesedésre vonatkozó feltételek oly módon, hogy a részesedésszerzés megkövetelt legkisebb mértéke 30 százalékról 10 százalékra csökken, míg a bejelentési határidő 60 napról 75 napra tolódik ki.

Önellenőrzés nem jelentős hiba esetén

A javaslat alapján módosul a nem jelentős összegű hiba társasági adó szerinti kezelése. Az ilyen hiba vonatkozásában megszűnik az önellenőrzési kötelezettség, azt a feltárás napját tartalmazó adóév adóalapjában kell figyelembe venni.

Éttermi szolgáltatás – vállalkozás érdekében felmerült költség

A javaslat a vállalkozás bevételszerző tevékenységével összefüggésben felmerülőnek minősíti az éttermi szolgáltatás Szja törvény szerinti reprezentáció céljából történő igénybevételét abban az esetben is, amennyiben annak igénybevétele nyugtával igazolt, és bankkártyával, hitelkártyával történik a kifizetése.

2013. december 5: Adónap

ART, SZJA, ÁFA, JÁRULÉKOK, TAO – Mindent megtudhat a 2014-től hatályos adó- és járulékváltozásokról!

Időpont: 2013. december 5.

Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

Program:

  • 09.00-10.00     Az adózás rendjéről szóló törvény változásai      
  • 10.15-11.45     Személyi jövedelemadó változásai          
  • 13.00-14.00     Járulékok változásai                  
  • 14.00-15.30     Általános forgalmi adó változásai          
  • 15.45-16.45     Társasági adó változásai  

Előadók:

  • Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs ügyvéd, adószakértő, c. egyetemi tanár ELTE jogi kar
  • Dr. Németh Nóra tanácsos, NAV
  • Dr. Kovács Ferenc adószakértő
  • Sike Olga főosztályvezető-helyettes, NAV
  • Széll Zoltánné szakmai főtanácsadó, NAV

További információk és jelentkezés itt

Számvitel

Könyvvezetés USA dollárban

A javaslat értelmében – az euróhoz hasonlóan – feltétel nélkül lehetővé válik az USA dollárban történő könyvvezetés és beszámoló készítés.

Természetbeni osztalékfizetés elszámolása

A tervezet tisztázza a – korábban bizonytalan – természetbeni osztalékfizetés elszámolására vonatkozó szabályokat, és előírja, hogy ilyen esetekben az átadott eszközt az értékesítés szabályai szerint kell a könyvekben elszámolni.

EKB árfolyam alkalmazása

Míg az eddigiekben a devizás tételek értékelése során valamely hitelintézet adott devizára vonatkozó árfolyama, vagy a Magyar Nemzeti Bank meghirdetett árfolyama volt alkalmazható, a tervezet lehetővé teszi – az Áfa-szabályozáshoz hasonlóan – az Európai Központi Bank devizaárfolyamának alkalmazását is.

Hitelintézeti hozzájárulás

A javaslat egy egyszeri, a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény által előírt általános kockázati céltartalék csökkenés 19 százalékában meghatározott befizetésre kötelezi a hitelintézeteket, amelynek bevallási és megfizetési határideje 2014. március 10.

Energiaellátók jövedelemadója

A javaslat értelmében – hasonlóan más adónemekhez – az adózók jövedelemadó-előleg megfizetésére lesznek kötelezettek. Az adóelőleg összegének a megelőző adóévben megfizetett adó összegét kell tekinteni. Amennyiben az előző adóévi fizetendő adó az 5 millió forintot meghaladja, az előlegfizetést havonta, egyenlő részletekben, ellenkező esetben pedig háromhavonta, egyenlő részletekben kell teljesíteni. Továbbá, ha az adóalany előző évi árbevételeaz 50 millió forintot meghaladja, úgy az adóév utolsó hónapjának 20. napjáig meg kell fizetni a várható adókötelezettség 90 százalékát.

Helyi adók

A javaslat számos helyen ismét módosítja, illetve pontosítja a telek és az építmény fogalomrendszerét, illetve a kapcsolódó adókötelezettség keletkezésének és megszűnésének időpontjára vonatkozó szabályokat. Ezen túl a Javaslat szerint az alábbi fontosabb módosítások lépnének 2014. január 1-jén hatályba.

Helyi iparűzési adó

A hatályos rendelkezések értelmében a kisadózó vállalkozások tételes adója (KATA) hatálya alá tartozó vállalkozó a helyi iparűzési adóban a tételes adóalap szerinti egyszerűsített adóalap-megállapítást csak a KATA alanyisága időszaka egészére választhatja. Vagyis csak akkor „léphet ki” az egyszerűsített adóalap-megállapítási szabályok alól, ha a KATA alanyiságát is megszünteti. A módosítás eredményeként lehetővé válik, hogy a KATA alany adóévre válassza az egyszerűsített adóalap-megállapítási módszert, ezért ha valamilyen okból már nem tartja racionálisnak az ilyen módon történő adóalap-megítélést, választhatja az általános szabályok alkalmazását, míg továbbra is KATÁ alany marad.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.