Újabb lépéseket tervez a NAV elnöke


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ekáer rendszerének módosítása és az online pénztárgépek használatának kiterjesztése is napirenden van.


A kormány az ekáer rendszerének módosítását, javítását, illetve az online pénztárgépek használatának kiterjesztését tervezi az adózás hatékonyságának javítása érdekében – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, a Joint Venture Szövetség (JVSZ) PÁR-BESZÉD – a reálgazdaság élénkítéséről és aktualitásairól című rendezvényén. 

Az NGM államtitkára kiemelte: folyik az adózás új rendjéről szóló törvény előkészítése, ezzel összhangban a kormány egy motivált, új feladatokra nyitott adóhatóság kialakítására helyezi a hangsúlyt.

Tállai András elmondta: az új, nyitott adóhatóság kialakítása céljából a kabinet azt tervezi, hogy életpálya modellt vezet be a NAV dolgozói számára. Ezzel párhuzamosan a NAV szervezeti struktúrájának további optimalizálása is megtörténik – tette hozzá az államtitkár.

Tállai András kifejtette: már most látszanak a 2010 óta hivatalban lévő kormányzat adópolitikájának eredményei, így az, hogy a korábbi szja-rendszerének megváltoztatása, az egykulcsos szja-rendszer, először a 16 százalékos, majd 2016-ban a 15 százalékos szja-kulcs bevezetése hat év alatt mintegy 3600 milliárd forintot hagyhat az adófizető polgároknál. A családok adókedvezményei révén pedig 2015-ben mintegy 660 milliárd forint maradhatott a családoknál.

Az államtitkár rámutatott: az adóreform, valamint a közteherviselés kiszélesítése azt eredményezte, hogy az adó- és járulékelvonások bruttó hazai termékhez (GDP-hez) viszonyított mértéke a válságot megelőző 41 százalékról napjainkra 38,3 százalékra csökkent. 

ADÓklub Online 2016 – Androidos okostelefonnal

 

ADÓ szaklap online

ADÓ-kódex szaklap online

Számviteli tanácsadó szaklap online

Áfa-kalauz szaklap online – ADÓ

kérdések és válaszok

Ado.hu Prémium cikkek

Rendelje meg most >>

Az államtitkár elmondta: a főbb adónemeket tekintve 2010-ben általános forgalmi adóból (áfából) 2313,6 milliárd forint érkezett a központi büdzsébe, 2015-ben már 3285,7 milliárd forintot fizettek be a központi büdzsébe, eközben szja-ból 2010-ben 1767,9 milliárd forint, 2015-ben 1688,6 milliárd forint érkezett az államkasszába. Ebből is látszik, hogy a kormány az adózás súlyát a forgalmi, fogyasztási adók felé tolta el az elmúlt években, miközben az szja és a munkát terhelő más terhek csökkentek – mutatott rá Tállai András.

Az államtitkár arról is szólt, hogy az adóbevallások terhe tovább csökken a jövőben, 2017-től már majdnem 4 millió állampolgárt „szabadít meg” a NAV az szja-bevallás kötelezettségétől. Emellett a cégeknek érdemes lesz jó adózónak lenniük, mert az adójukat pontosan fizető vállalkozások számos kedvezményben, előnyben részesülhetnek – jelezte Tállai András.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).