Újabb nem a fordított cukoráfára


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Bizottság ismét elutasította a magyar kérelmet a cukor fordított adózására. A nemzetgazdasági tárca tovább próbálkozik – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményéből.


„Sajnálatos, hogy az Európai Bizottság konzekvensen elutasítja a fordított adózásra vonatkozó derogációs kérelmeket, miközben folyamatosan hangoztatja az áfacsalások megakadályozásának szükségességét illetve a feketegazdaság elleni küzdelem kiemelt szerepe mellett érvel. Az áfacsalások elleni hatékonyabb küzdelem érdekében hiába teremtette meg – tavaly júliusban – az úgynevezett gyorsított eljárás lehetőségét, az összes – így benyújtott – kérelmet elutasította” – áll a a kormányzati portálon megjelent dokumentumban.

A hivatalos statisztikák egyértelműen jelzik, hogy a cukorkereskedelemben jelentős az áfacsalásra épített fiktív ügyletek aránya. Magyarország éppen az ágazatban tapasztalt komoly visszaélések megszüntetése érdekében kérte az uniótól – normál és gyorsított eljárás keretében is – a fordított adózás bevezetésének lehetőségét.

   

A brüsszeli döntés ellentmondásos, mert a fordított adózás, mint az ilyen típusú csalások kiszűrésére alkalmas módszer kétség kívül hozzájárulna a piac fehéredéséhez, amint azt a gabona ágazat példája is jól mutatja – olvasható a közleményben.

A cukor nagykereskedelmet érintő NAV ellenőrzéseknél 2011-ben közel 11 millió euró, 2012-ben mintegy 13 millió euró, tavaly pedig már 26 millió euró adókülönbözetet tártak fel a NAV adóellenőrei – emlékeztet a tárca.

Magyarország mindent elkövet a visszaélésekkel szembeni fellépések megerősítésére és az érintett ágazatok tisztaságának növelésére, éppen ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium újabb tárgyalásokat kezdeményez a fordított áfa-fizetés kiterjesztésének érdekében – áll a közleményben.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.