Választási jog és adózás – Becsüljük meg a virilistákat!


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Politikai hagyományaink szerint a nagyadózók automatikusan döntéshozói tisztséget érdemeltek. Ők voltak a virilisták. A választások közeledtével egyre gyakrabban jelenik meg a közbeszédben a választási joggal kapcsolatos kérdéskör, bár itt is érvényes az, hogy a szék határozza meg a tudatot, a megnyilatkozásokból kiolvasható a kormánypárti és az ellenzéki pozíció. Érdemes megnézni, hogy a választási jog hogyan alakult a múltban, különös tekintettel az adózási összefüggésekre, és vonható-e le ezekből bármilyen következtetés a jelenlegi közállapotokra.


Nem méltányos választási esélyektől függővé tenni azon honpolgároknak a törvényhatósági önkormányzatba való befolyását, a kik az önkormányzat tetemes költségeihez … a legnagyobb mérvben járulnak.

(részlet az 1870. évi XLII. törvénycikk indoklásából)

Alapvetően három témakörben vetődtek fel javaslatok, vélemények:

– Legyen-e választójoga annak, aki nem tud írni, olvasni? Más vélemény az általános iskolai tanulmányok befejezéséhez kötné a választójogot.

– Legyen-e választójoga annak, aki nem adózik, vagy adóját nem Magyarországon fizeti meg?

– Legyen-e választójoga annak, aki ugyan magyar (egyszeres, kettős vagy többes) állampolgár, de nem él Magyarországon? Ez a vélemény a külföldön dolgozó/tanuló/élő magyar állampolgárokra, illetve a történelem viharaiban határon túlra került, de a magyar állampolgárságot felvett magyarokra (és nem magyarokra?) vonatkozna.

A középkori országgyűlésekről

A középkorban a mai értelemben vett választási jogról nem beszélhetünk. Tartottak ugyan úgynevezett rendi országgyűléseket, meglehetősen nagy rendszertelenséggel, de több uralkodó is (például Mária Terézia) inkább rendeleti úton kormányzott, nem bíztak az országgyűlés bölcsességében.

Az országgyűléseken a három rend (nemesség, papság, városi polgárság) képviselői vettek részt (e három rend egészült ki később negyedik rendként a köznemességgel), a jobbágyságnak nem volt joga ezeken részt venni. A fennálló társadalmi rendnek megfelelően nők sem vehettek részt a politikai életben (kivéve, ha „fiúsították” őket, vagy uralkodóként nem volt mellőzhető a szerepük).

Voltak, akik származásuk, tisztségük alapján automatikusan részt vehettek az ország ügyeinek megtárgyalásában (főnemesség, felsőpapság), másokat az uralkodó meghívott a részvételre, illetve előfordultak választások is (a polgárság körében, illetve a nemesség létszámának növekedésével, felhígulásával a köznemesség körében is). A visszaélésektől nem voltak mentesek a választások, ezekről több korabeli írás is beszámolt, mi is hivatkoztunk egy nevezetes esetre korábban.

A nemesség háromévenként választott vármegyei tisztikart, gyakran mozgalmas ‘kampányidőszak’ után.

A nemesség háromévenként választott vármegyei tisztikart, gyakran mozgalmas ‘kampányidőszak’ után.

 

A küldöttek maguk helyett gyakran megbízottakat küldtek az országgyűlésbe, így került például oda Kölcsey Ferenc vagy Kossuth Lajos is. Nekik – természetesen – a megbízójuk érdekeit kellett képviselni, ha nem ezt tették, visszahívhatták őket, vagy olyan helyzetbe kerültek (ez történt Kölcseyvel is), hogy inkább maguk vonultak vissza a megbízatástól.

A törvényhozásban elsőbbséget élvezett a király, a nemesség és a papság jogállása, az egymás közötti peres ügyeik rendezése, az adózás alóli mentességük, a fennálló társadalmi rend „bebetonozása”, és csak ezt követhették a valóban országos ügyek.

A változások a reformkorban indultak el, de a visszaélések később is jellemezték a választásokat (lásd Mikszáth Kálmán Két választás Magyarországon c. művét), különösen a korteskedés (kampányolás) és a nyílt szavazási rendszer adott lehetőséget visszaélésekre, de a szavazócédulákkal kapcsolatosan is voltak visszaélések (kék cédulás szavazás 1947-ben).

Az első „igazi” választási rendszerünk

A reformkorban elindult folyamatok 1848 márciusában csúcsosodtak ki. Az áprilisi törvények már a jogi hátterét is megteremtették a feudalizmus lebontásának. Ezek közül az V. számú törvénycikk szólt a választási rendszerről:

1848. évi V. törvénycikk az országgyülési követeknek népképviselet alapján választásáról

A jelen év folyama alatt a IV-ik törvénycikk értelmében Pesten tartandó legközelebbi országgyülésre kiküldendő követeknek népképviselet alapján választására nézve ideiglenesen következők rendeltetnek:

1. § Politikai jogélvezetet azoktók, kik annak eddig gyakorlatában voltak, elvenni, a jelen országgyülés hivatásának nem érezhetvén, mindazok, kik a megyékben és szabad kerületekben az országgyülési követek választásában eddig szavazattal birtak, e jog gyakorlatában ezennel meghagyatnak.

Ezeken kivül:

2. § Az országnak s kapcsolat részeknek mindazon benszületett, vagy honositott, legalább 20 éves, és sem atyai, sem gyámi, sem gazdai hatalom, sem pedig elkövetett hűségtelenség, csempészkedés, rablás, gyilkolás és gyujtogatás miatt fenyiték alatt nem levő lakosai, a nőket kivéve, törvényesen bevett valláskülönbség nélkül, választók:

a) Kik szabad királyi városokban, vagy rendezett tanácscsal ellátott községekben 300e. ft. értékü házat vagy földet, egyéb községekben pedig eddigi urbéri értelemben vett 1/4 telket, vagy ezzel hasonló kiterjedésü birtokot, kizáró tulajdonul, vagy hitveseikkel, s illetőleg kiskorú gyermekeikkel közösen birnak.

b) Kik mint kézművesek, kereskedők, gyárosok telepedve vannak, ha tulajdon műhelylyel vagy kereskedési teleppel, vagy gyárral bírnak, s ha kézművesek, folytonosan legalább egy segéddel dolgoznak.

c) Kik, habár a fentebbi osztályokba nem esnek is, saját földbirtokukból vagy tőkéjükből eredő 100 ezüst forint évenkénti állandó s biztos jövedelmet kimutatni képesek.

d) Jövedelmükre való tekintet nélkül a tudorok, sebészek, ügyvédek, mérnökök, academiai művészek, tanárok, a magyar tudós társaság tagjai, gyógyszerészek, lelkészek, segédlelkészek, községi jegyzők és iskolatanítók, azon választó kerületben, mellyben állandó lakásuk van.

e) Kik eddig városi polgárok voltak, ha a fentebbi pontokban leirt képességgel nem bírnak is.

3. § Választható mindaz, ki választó, ha életének 24-ik évét betöltötte, s a törvény azon rendeletének, mindszerint törvényhozási nyelv egyedül a magyar, megfelelni képes.

A törvény többféle cenzust (cenzus: a polgári jogoknak, főként a választó jognak bizonyos feltételekhez – vagyonhoz, műveltségi szinthez, nemhez, fajhoz stb. – kötése), is megállapított, így például a következőket:

– életkor, amely különböző volt a választási (20 év) és választhatósági (24 év) jognál;

– állampolgárság;

– büntetlenség;

– nem („kivéve a nőket”);

– jövedelem és vagyon;

– foglalkozás;

– lakóhely („városi polgárok”);

– nyelvismeret.

Azaz a mai fogalmaink szerint is messze volt ez az általános választójogtól.

A szabályok nem szólnak az adózásról, de több pont is adózási képességekre (jövedelem, vagyon, foglalkozás) utal. A választói névjegyzékek összeállításánál viszont támaszkodtak a „az adóbeli rovásos összeirások” jegyzékeire (15.§), mint hiteles hatósági igazolásokra.

Ezt a törvényt alkalmazták 1848-ban, 1861-ben, 1865-ben, 1869-ben, 1872-ben, illetve módosításokkal, kiegészítésekkel egészen az első világháború kezdetéig.

Korteskedés 1847-ben

 

Változások a választási rendszerben az 1867-es kiegyezést követően

A kiegyezést követően az első változásokat a következő három törvény vezette be:

– 1870. évi XLII. törvénycikk a köztörvényhatóságok rendezéséről;

– 1871. évi XVIII. törvénycikk a községek rendezéséről;

– 1872. évi XXXVI. törvénycikk Buda-Pest fővárosi törvényhatóság alakitásáról és rendezéséről.

E törvénycikkek már kifejezetten rendelkeztek a választói jognál az adózásról. A legnagyobb adófizetőknek automatikusan biztosították a törvényhatóságokban (önkormányzatokban) a részvételi jogosultságot. Erről az 1870. évi törvénycikk így rendelkezett:

19. § A bizottság áll fele részben a törvényhatóság területén legtöbb egyenes államadót fizető azon nagykoru honpolgárokból, kik országgyülési képviselőválasztásra jogositva vannak; hason fele részben pedig a választó közönség választottjaiból.

20. § Bizottsági tag általában nem lehet:

a) a ki irni és olvasni nem tud;

b) a ki a törvényhatóság területén legalább két év óta nem bir, vagy ugyanannyi idő óta ott nem lakik és adót nem fizet;

c) a ki a törvényhatóság közjavadalmait haszonbérli vagy a törvényhatósággal más számadási viszonyban áll.

22. § A legtöbb adót fizetők névjegyzékét az adóhivatalok hivatalos kimutatásai alapján minden év végével a törvényhatóság igazolási választmánya állitja össze, illetőleg igazitja ki.

Az igazolási választmány áll: a közgyülés által egy évre választott 5 tagból, és a főispán által a bizottsági tagok közül szintén egy évre kinevezett elnökből és 3 tagból; előadója a törvényhatósági jegyző.

23. § A sorrend megállapitásánál csak a törvényhatóság területén fekvő ingatlan vagyon s a törvényhatóság területén élvezett jövedelem összes egyenes államadója és a személyes kereseti adó vétetik számitásba; továbbá az állami-, felekezeti-, községi- és magántanintézetek tanárai, a tudományos akademiák tagjai, a folyóirat- és lapszerkesztők, a lelkészek, az ipar- és kereskedelmi kamarák bel- és kültagjai, ugyszintén a magyar államban érvényes oklevéllel ellátott: tudorok, ügyvédek, orvosok, mérnökök, gyógyszerészek, sebészek, bányászok, erdészek és gazdatiszteknek összes egyenes államadója kétszeresen számittatik.

A legnagyobb adófizetőket (akik automatikusan váltak bizottsági tagokká, és a bizottságoknak – legalább – fele ilyen tagokból tevődött össze) nevezzük virilistáknak. Az, hogy a jelentős adófizetők ilyen módon kitüntetett szerephez juthattak, összefüggésben lehet azzal, hogy az adók meg nem fizetése sokszor „dicsőséges tett” volt a magyar történelemben: nem fizetett adót a nemesség és az egyháziak egészen 1848-ig, a szabadságharc bukását követően pedig hazafias tettnek számított az, ha valaki nem fizetett adót az „osztráknak, németnek”.

Az adózás „becsületének” ilyetén helyreállítását porosz mintára vezették be, és ez a rendszer Budapesten egészen 1920-ig, a vidéki településeken a II. világháborút követő időszakig fennmaradt (az 50%-os arányt a későbbiekben csökkentették). A virilisták listáját rendszeresen összeállították és közzétették, méghozzá név, cím, adónemenkénti részletezés és összesen rovatokkal; azaz a legnagyobb adófizetők adatai nemhogy adótitok alá nem estek, de még ki is hirdették ezeket az adatokat (sokszor könyv alakban is megjelentek a listák).

Érdemes megismerni a törvény virilistákra vonatkozó indoklását:

„A javaslat azon intézkedését, hogy a bizottság csak felerészben álljon a választó közönség választottaiból, fele részben pedig a legtöbb adót fizető megyei lakosok és birtokosokból, Magyarország sajátságos viszonyai indokolják.

A javaslat a legtöbb adófizetőkben biztositani kivánja a megyei intézmények azok közremüködését, kik megbirják a tiszteletbeli functiókkal együtt járó tetemes költségeket; az értelmiség vagyonilag függetlenebb tagjaiban pedig a józan szabadság legtermészetesebb és legértékesebb képviselőit hozza be a bizottságba.

… nem méltányos választási esélyektől függővé tenni azon honpolgároknák a törvényhatósági önkormányzatba való befolyását, a kik az önkormányzat tetemes költségeihez s a hibás kezdésből eredhető hiányok pótlásához a legnagyobb mérvben járulnak s a jótékony intézetek gyámolitására, s a közhasznu beruházások eszközlésére első sorban hivatvák.”

Külön is említést érdemel, hogy a bizottsági tagságnak általános feltétele volt az írni és olvasni tudás, valamint az adófizetés (ez utóbbit nyilván csak a választott tagokra kellett értelmezni).

Választási kampány 1892-ben Magyarországon (Cserna Károly grafikája)

 

A választási jogosultság is függött az adófizetéstől. Erről (például) az 1871. évi törvénycikk rendelkezett részletesen:

38. § Községi választó:

a) minden 20 éves községi lakos, ha saját vagyonától vagy jövedelmétől a föld-, házjövedelmi, vagy személyes kereseti adót a községben már két év óta fizeti; a ki azonban személyes kereseti adón kivül egyéb adót nem fizet, csak azon esetben, ha gazdai hatalom alatt nem áll;

b) továbbá minden testület, intézet, társulat és czég, ha a községben fekvő vagyonnal bir és attól adót fizet (40. §);

c) azon idegenek, kik a 19. § rendelete alá esnek, vagy rendeleteinek eleget tesznek.

39. § Választó-joggal nem birnak:

a) a hadsereg (haditengerészet) állományában tettleg szolgáló katonák, valamint a tettleges állományban álló honvédek;

b) a kik valamely bűntény miatt vizsgálati fogságban vannak;

c) a kik valamely bűntény miatt elmarasztaltattak, a marasztaló itélet kihirdetésétől a büntetés egész tartama alatt;

d) csőd alatt levők;

e) állami és megyei tisztviselők, ha fizetéseik után járó jövedelmi adón kivül más adót a községben nem fizetnek.

A törvénycikk tehát legalább két évi adófizetéshez kötötte a választói jogosultságot! Az idézett szövegrész nem tartalmazza, de a nőknek ekkoriban továbbra sem volt szavazati joguk.

Az önkormányzati választásokban már meghatározott választói joghoz igazították az 1874. évi XXXIII. törvénycikkben (az 1848:V. törvénycikk és az erdélyi II. törvénycikk módositásáról és kiegészitéséről) az országgyűlési képviselőkre 1848 óta érvényes választási szabályokat.

A választói jogot egyértelműen a helyi és országos adók megfizetéséhez kötötték, beleértve az adókötelezettség mellett a tényleges megfizetést is. Nem választhattak és nem voltak választhatóak a fegyveres testületek tagjai, továbbá azok sem, akiket büntetőeljárás hatálya alatt álltak, ez utóbbi körből ki kell emelni a gazdasági jellegű bűncselekményeket (pl. csődbűntett), amelyek esetében a csődhelyzet megszűnése is feltétele volt a korlátozás feloldásának.

1874. évi XXXIII. törvénycikk az 1848:V. törvénycikk és az erdélyi II. törvénycikk módositásáról és kiegészitéséről

6. § Választói joggal birnak továbbá azok:

a) kik kizáró tulajdonul, vagy hitveseikkel, illetőleg kiskoru gyermekeikkel a 4. §-ban emlitett módon oly házat birnak, mely legalább 105 frtnyi évi tiszta jövedelem után rovatott meg házbéradóval;

b) kik az a) pontban emlitett módon birt földbirtokból vagy saját tőkéjükből vagy mindkettőből együttvéve eredő legalább 105 frt évi jövedelem után vannak államadóval megróva;

c) kik mint kereskedők vagy gyárosok legalább 105 frt évi jövedelem után vannak államadóval megróva;

d) kik mint kézmüvesek szab. kir. és rendezett tanácsu városokban legalább 105 frt évi jövedelem után vannak államadóval megróva;

e) kik mint kézmüvesek nagy és kis községekben legalább egy segéd után fizetnek jövedelmi adót.

7. § Választói joggal birnak azok is, kik az 1868-ik évi XXVI. törvénycikk szerint első osztályu jövedelmi adó alá eső, legalább 105 frt évi jövedelem vagy II-od osztályu jövedelmi adó alá eső legalább 700 frt évi jövedelem, továbbá azon állami törvényhatósági és községi tisztviselők, kik II-od osztályu jövedelmi adó alá eső legalább 500 frt évi jövedelem után fizetnek jövedelmi adót.

11. § Választói jogot nem gyakorolhatnak és ennélfogva a választók névjegyzékébe fel nem vétethetnek:

1. a hadsereg állományában tettleg szolgáló vagy tettleges szolgálati idejükön belül ideiglenes szabadságra bocsátott katonák, tengerészek, honvédek; ezek közé azonban nem tartoznak az 1868. évi XL. tc. 36. § és 1873. évi XXXII. tc. értelmében ellenőrzési szemlére vagy ideiglenes fegyvergyakorlatra behivott tartalékosok és honvédek;

2. a pénzügy-, adó- és vámőrség legénysége;

3. a csendőrök;

4. az állami, törvényhatósági és községi rendőrség legénysége.

12. § Választói jogot nem gyakorolhatnak és ennélfogva a választók névjegyzékébe fel nem vétethetnek, bármely alapon birjanak különben választói joggal, azok:

1. kik bűntett vagy vétség miatt vagy az 1848-ik évi XVIII. tc. 6., 7., 8., 9., 10., 11. és 12. §-aiban körülirt sajtóvétség miatt fogságra itéltettek, a büntetés tartama alatt;

2. kik büntett vagy vétség miatt jogérvényes birói határozattal elrendelt vizsgálati fogságban vannak;

3. kik választói joguk elvesztésére itéltettek, a jogérvényes itéletben megszabott időtartam alatt;

4. a vagyonbukottak, mig a csőd meg nem szüntettetett;

5. azok, kik az összeirást, illetőleg a kiigazitást megelőző évre a választókerületben fizetendő egyenes adójukat le nem fizették.

Az 1870-es évektől napjainkig

A választási korlátozások (cenzusok) jelentősen átalakultak az előző másfél évszázad alatt.

Az országgyülési képviselők választásáról szóló 1913. évi XIV. törvénycikk az adózási cenzus mellett kizárta azokat a választói jogosultságból, akik a társadalom „eltartottjai” voltak (ne feledjük, itt kizárólag nagykorú jogképes férfiakról van szó továbbra is), ide értve még a gyermekének ösztöndíját vagy tandíjmentességét is:

14. § A választói jogosultságból ki van zárva az:

4. aki közjótékonyságban vagy közsegélyben részesül, illetőleg abban részesült és attól a naptól, amelyen a részesülés megszünt, egy év még el nem telt, ideértve azt is, aki népházban, szükséglakásban vagy más menhelyszerü intézményben ingyen vagy a lakás ellenértékéül nem tekinthető díjért lakik vagy lakott, nem értve ide azonban azt, aki betegsegélyező-, baleseti-, rokkantsági- vagy más efféle pénztárból kap segélyt vagy járadékot, aki elemi csapás miatt kapott segélyt, végül aki, vagy akinek gyermeke ösztöndijban részesül, tanpénz vagy vizsgadij alól mentetett fel;

Ugyanezen törvény képzettségi, műveltségi cenzusokat is bevezetett. Az egyéb korlátozó szabályokat megtartották a korábbi szabályozásból, érdekességként viszont megemlítjük, hogy kizárták azt, „aki, vagy akinek vele közös háztartásban élő felesége bordélyüzletet tart”, továbbá azokat, akiket részegség miatt kétszer elítéltek.

A szavazás (Szemlér Mihály rajza)

 

Az első olyan választási szabályozás, amely az általános választójogról szólt, az 1918. szeptember 11-én elfogadott, szeptember 20-án szentesített Wekerle-féle törvény (1918. évi XVII. törvénycikk az országgyűlési képviselők választásáról) volt, egyben ez volt az egyik utolsó is, amely a királlyal is bíró királysághoz kötődött. E törvény kompromisszumok eredményeként jött létre, nem hozott átütő változást az előző szabályozáshoz képest.

Lényeges változást hozott a nemzetgyűlési, törvényhatósági és községi választójogokról szóló 1918. évi I. néptörvény (Károlyi Mihály miniszterelnöksége alatt), amely megszüntette az adózási és műveltségi cenzust, továbbá biztosította a nőknek is a választójogot. A segélyezettek továbbra is ki voltak zárva a választásra jogosultak közül.

1. § Nemzetgyűlési választójoga van minden férfinak, aki életének huszonegyedik évét betöltötte és legalább hat év óta magyar állampolgár.

Nemzetgyűlési választójoga van minden nőnek, aki életének huszonnegyedik évét betöltötte, legalább hat év óta magyar állampolgár és bármely hazai élőnyelven írni-olvasni tud.

2. § A nemzetgyűlés tagjává választható az, akinek a választás időpotjában választójoga van, ha életének huszonnegyedik évét betöltötte.

3. § A választójogból ki van zárva:

1. aki politikai jogának gyakorlásától fel van függesztve;

2. aki közsegélyből él;

3. aki gondnokság vagy csőd alatt áll, vagy akinek kiskorúsága meg van hosszabbítva;

4. aki üzleténél vagy foglalkozásánál fogva erkölcsrendészeti ellenőrzés alatt áll.

További lényeges eleme volt a néptörvénynek, hogy elrendelte a titkos szavazást.

Választójogokért tüntető angol nők a 19. század végén

 

A Tanácsköztársaság idején eltörölték a legtöbb adót fizetők (virilisták) döntéshozó testületekbe való automatikus delegálását (1919. évi XVI. néptörvény a törvényhatósági néptanácsról, 2.§).

A Tanácsköztársaság Alkotmánya is szabályozta a választójogot, eltörölték a korábbi cenzusok túlnyomó részét (adózás, műveltség stb.), viszont a kívánt társadalmi rendnek megfelelő új cenzusokat vezettek be, amelyek szerint nem választók és nem választhatók (68.§):

a) akik nyereség szerzése céljából bérmunkásokat alkalmaznak,

b) akik munkanélküli jövedelemből élnek,

c) kereskedők,

d) lelkészek és szerzetesek.

A Tanácsköztársaság bukását követően mind az őszirózsás forradalom, mind a Tanácsköztársaság néptörvényeit, rendeleteit hatálytalanították, az 1920-as és 1922-es választásokat az ezeket megelőző korábbi szabályozás alapján bonyolították le.

Az új választási törvény 1925-ben született meg (1925. évi XXVI. törvénycikk az országgyűlési képviselők választásáról). E törvény már nem tartalmazott adócenzust, továbbá biztosította a nők választójogát is (30 év felett).

Ezt követően az adózás és a vagyon már nem játszott érdemi szerepet a választójogban.

A jelenlegi választójogi szabályokat az Alaptörvényünk tartalmazza (XXIII. cikk). Ennek alapján a választás és választhatóság feltétele a nagykorúság (18 év) és a jogképesség, továbbá országgyűlési képviselőválasztás esetében a magyar állampolgárság. Az önkormányzati és európai uniós választásokon a magyar állampolgárság nem feltétel, de például a helyben lakás, a letelepedés igen.

Visszatérve a virilistákra!

Az elmúlt években több önkormányzat a területükön legtöbb adót fizető személyeket és gazdasági társaságok vezetőit egy fogadáson (bálon) látja vendégül, elismerő okleveleket kapnak ezek a meghívottak. Ehhez természetesen szükséges az, hogy az érintettek felmentést adjanak az önkormányzatnak az adótitok alól (másként nem lehetne még nevüket sem nyilvánosságra hozni).

Ez az elismerés jelképes, nem jár együtt döntéshozó testületi tagsággal. Ugyanakkor a polgármestereknek joguk van ezeket a személyeket saját tanácsadó testületükbe felkérni (és ezt meg is teszik!).

Ilyen virilista rendezvények voltak például Sopronban, Mosonmagyaróvárott is. A múltbéli és jelenlegi adómorál mellett szükség van arra, hogy pozitív értékként jelenjen meg az, ha valaki jelentős mértékben képes a közterhekhez hozzájárulni.

Becsüljük meg a virilistákat!

Irodalom:

Corpus Juris Hungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest)

 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).