Vámszövetség: a csalók ellen kell fellépni


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A gazdaságot nem a becsületes, jogkövető, de esetleg hibázó vállalkozóktól kell megvédeni, hanem a csalók ellen kell fellépni – mondta Bók Mihály, a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetségének társelnöke szerdán Debrecenben, egy adó- és vámkonferencián.


A városban negyedik alkalommal megrendezett konferencia megnyitóján Bók Mihály az egységes jogalkalmazásra és párbeszédre bíztatta a résztvevőket, a szakembereket, illetve a vállalkozások képviselőit.

Bók Mihály fontosnak tartotta, hogy olyan szolgáltató jellegű adó- és vámhivatal alakuljon ki, amelyik nem lehetetleníti el a hibázó vállalkozásokat akkor, ha azok mindent megtesznek a hiba kijavítására.

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a hajdú-bihari közgyűlés elnöke reményét fejezte ki, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tavalyi átszervezése meghozza az eredményeket mind a gazdaság fehérítésében, mind a nagyobb adóbevételekben.

Pajna Zoltán javasolta, hogy az európai uniós pályázatokhoz szükséges, úgynevezett nullás igazolást akkor is adja ki a NAV a vállalkozóknak, ha azok kisebb összeggel tartoznak az adóhivatalnak, de a tartozásukat egy másik számláról helyben, az igazolási kérelem benyújtásakor kielégítik.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).