Van esély a magyar gazdasági csodára (3. rész)

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Legalább kilenc perspektivikus ágazat van Magyarországon, amelyek tudatos gazdaságpolitikával húzóágazattá tehetők. Ezek közül külön említést érdemel az élelmiszergazdaság, amelyben egyszer már világverők voltunk, így tudjuk a siker titkát.

Háromrészes sorozatunk első részében arról írtunk, hogy a 2006-2013 közötti pangás után megindulni látszik az újabb Jánossy-féle helyreállítási periódus, amelyet egyelőre súlyosan fékez a hazai fogyasztás (vásárlóerő) elégtelensége. Ebből az következik, hogy erőteljes reáljövedelem-felzárkóztató program lendíthet jelentősen a gazdaságon. A második részben arról volt szó, hogy megalapozott, államilag vezérelt modernizációs stratégia szükséges a magyar gazdasági csodához, melynek lényege a makroszerkezet-váltás, a világgazdasági korszakváltás előtti ágazatok leépítése.

A gazdasági növekedési potenciál

A makrogazdasági szerkezetváltást is figyelembe véve (tudniillik, hogy leépülő ágazatok, vállalatok is lesznek), a magyar gazdaság potenciális növekedési üteme 10-15 éven keresztül folyamatosan 5-7 százalék körüli lehet. Ennek előfeltétele az ennél nagyobb ütemű reálbér-növekedés. Azért kell meghaladnia a reálbér növekedésnek a gazdasági növekedés ütemét egy ideig, mert a kettő jelenlegi szintje jelentősen eltér egymástól nemzetközi összehasonlításban. Az egy főre jutó GDP terén az Európai Unió átlagának 60 százaléka fölött teljesít a magyar gazdaság, míg az egy főre jutó reálbér-színvonal vásárlóerő paritáson számolva az Európai Unió átlagának egyharmada csupán. Ezért engedhető, sőt, követlehető meg, hogy a reálbér-színvonal (a fogyasztás színvonala) egyelőre haladja meg a gazdasági növekedés színvonalát.

Hasonló volt a helyzet például 19994-ben, amikor a GDP már 2,9 százalékkal nőtt, míg a reálbér színvonal hét százalékkal. A Bokros-Surányi csomag egyik súlyos tévedése ekkor éppen az volt, hogy ez a hét százalékos bővülés nem volt a gazdaság teljesítményével alátámasztva. Nem értették meg, hogy 1989-1993 között sokkal nagyobb ütemben csökkent a reáljövedelem, mint a gazdaság teljesítménye, ezért a hét százalékos akkori bővülés csupán egyfajta helyreállítást jelentett a gazdasági teljesítményhez mért reálbér színvonalban. Hagyni kellett volna akkor ezt a folyamatot továbbvinni, és nem következett volna be a gazdaság újabb megbicsaklása 1996-97-ben, vagyis az 1989-1993 közötti V alakú válság nem ment volna át W alakúba 1995-97 között.

Most nem szabad elkövetni ugyanezt a hibát, és azt mondani, hogy a reálbér növekedés üteme nem haladhatja meg a gazdasági növekedés ütemét, mert csak így megalapozott, így van fedezete, forrása. A gazdasági növekedésnél magasabb reálbér-növekedési ütem 5-10 évig a gazdasági növekedés igazi motorja lehet(ne), ha hagynánk megvalósulni. Megint hangsúlyoznom kell: a reálbér-emelkedés, a fogyasztásbővülés forrása menet közben, sőt, némi késéssel, utólag képződik a gazdaságban. A magyar közgazda gondolkodás súlyos tévedése szokott lenni, hogy „előzetes forrást, fedezetet” akar követelni, nem értve a valós ok – okozati összefüggéseket, amelyeket már John Maynard Keynes, Michael Kaleczki és Milton Friedman is feltártak.

A gazdasági makroszerkezet átalakítása, első megközelítésben ugyan csökkenti a növekedés ütemét, hiszen bizonyos tevékenységek, ágazatok leépülnek, azonban a makrogazdasági hatékonyság javulásán keresztül a hosszú távú növekedés fő forrását képezi egy-másfél évtizeden keresztül, tudniillik, amíg végbemegy.

Súlypontképzés

A gazdaságpolitikának kell a súlypontképzést végrehajtania, kijelölnie a visszafejlesztendő, leépítendő területeket, és velük szemben a fejlesztendő, bővítésre érdemes és alkalmas területeket. Ezt nevezzük világgazdasági korszakváltásnak, ez a fázis egyszeri, vagyis egyszer végrehajtandó, azután véget ér. Amikor befejeződik, akkor áttevődik a modernizáció súlypontja a makroszerkezetről a mikroszintre, vagyis a vállalati szintre. Ez utóbbi fő elemei:

• a folyamatos technikai-technológiai modernizáció,
• folyamatos termékszerkezet-váltás, termékszerkezet megújulás.

Most térjünk vissza a makroszintű szerkezetváltás kérdéséhez. Magyarország számára mik a perspektivikus ágazatok, tevékenységek?

1. Energetika. Megszületett a helyes kormányzati döntés a kétezer megawattos paksi atomerőművi blokk felépítéséről. Villamos áramot nagy egységekben, Magyarországon atomerőműben kell termelni, főként, ha új kapacitás beindításáról döntünk. Mind gazdasági, mind környezeti szempontból hazánk számára ez az ideális megoldás. Természetesen fejleszteni kell a megújuló források kiaknázását is, mint a geotermikus energia, a szélenergia, a napenergia, a biomassza, sőt, a vízenergiát is idesorolom. De rendelkeznünk kell a szükséges arányérzékkel: ezek részaránya összességében aligha növelhető 10 százalék fölé. Itt sem a villamosenergia-termelés, mint inkább a hőtermelés lehet a célszerű forma. A biomassza energetika terén a mező-és erdőgazdasági melléktermékek hasznosításában vannak komoly lehetőségek, amelyek a vidéki foglalkoztatásban is szerepet kaphatnak. De megint inkább hőtermelés, mint villamos áram termelés lehet a cél. 22-24 millió tonna szervesanyag melléktermék (szár és szalma) áll évente rendelkezésre.

2. Gyógyvíz-és hévíz turizmus, vagyis rekreációs turizmus. Előnye a többi turisztikai ágazattal szemben, hogy egész évben rendelkezésre áll.

3. Gyógyszergyártás, mint tradicionális hazai ágazat.

4.Gyógyászati turizmus. Kezdve a hazai fogorvosi kapacitástól az egyéb gyógyító területekig. Jelentősen hozzájárulhat a hazai egészségügy finanszírozásához. Természetesen nem a hazai lakossági ellátás rovására, hanem azon felüli kapacitások formájában.

   

5. Élelmiszergazdaság. Komplex kérdés, a továbbiakban külön kitérek rá.

6. A kialakult autó-összeszerelési ágazat fenntartása (itt tartása), fejlesztése. A fejlesztés itt azt jelenti, hogy a hazai mérnöki, tervező-fejlesztő tevékenység bekapcsolása a szimpla összeszerelő tevékenységgel szemben. Erre a célra elképzelhető a továbbiakban is magyar állami anyagi hozzájárulás akár.

7. A hazai tömegközlekedési eszközgyártás újraindítása és fejlesztése.

8. Biotechnológia, hazai kutatási eredményekre alapozva.

9. Oktatásügy. Még jelentős tartalékok vannak a külföldi állampolgárok képzésében a felsőoktatásban.

Élelmiszergazdaság

1. Jelentős tartalékaink vannak a növényi és állati minőségi szaporítóanyag előállítás terén. Magyarország nem is olyan régen még a világ legnagyobb kukorica vetőmag exportőre volt például. Tőlünk északabbra a lucernamag nem érik be. A szaporító anyag előállítás a mezőgazdaság high-techje! Ugyanakkor jelentős tapasztalatokkal is rendelkezünk e téren.
2. Meg kell oldani a hatékony üzemméret, táblaméret kérdését, a gazdasági hatékonyság, versenyképesség érdekében. Szakítani kell bizonyos illúziókkal, amelyek főként tudatlanságból, szakmai hozzá nem értésből fakadnak. A „small is beautiful” elv a kkv-szektorra igaz az iparban, a szolgáltatásokban, a mezőgazdaságban viszont nem. A korszerű technika, technológia kihasználtsága megköveteli a megfelelő méreteket. Nem szabad szembeállítani egymással az ökonómiai hatékonyságot az ökológiai hatékonysággal. A kettő együttes produkálása a tudomány feladata ma már: biológia, kémia, műszaki tudományok, ökológia, etológia! Mari néni, Józsi bácsi tudása egy rég letűnt világ tudása ma már, és mint ilyen elégtelen, használhatatlan.
3. Ágazattársítás. Az agrártermelés nagyon sebezhető a természeti kitettség miatt. A sok lábon állás, a diverzifikált termelés, az ágazattársítás ezt jelentősen csökkenti. A túl kisméretű, ezért túlspecializált üzem rendkívül sebezhető.
4. Belső vertikumok, kiegészítő tevékenység. A mezőgazdasági üzemeknek belső vertikumokkal kell rendelkezniük, nem szabad csupán a nyerstermék előállításra, alapanyag-termelésre berendezkedniük. Vetőmag üzem, tejfeldolgozó, üzemi vágóhíd, savanyító üzem, sajtüzem, stb. Ezek kiépítése biztosítja azt is, hogy nem ezer kilométereket utaztatott árukat kap a vevő, hanem feldolgozott, korszerű terméket a város határában működő üzemtől.
5. Külső vertikumok. A mezőgazdasági termelők kezébe (tulajdonába!) kell adni az élelmiszeripart- és kereskedelmet. Mert ezekben a fázisokban képződik a haszon nagy része, és nem az alapanyag-termelésben.
6. Megoldás: szövetkezeti rendszer. Mégpedig a termelésre is kiterjedő szövetkezés. Ez nem kolhoz. Magyarországon nem elég az ellátó-szolgáltató, felvásárló szövetkezet. Egyszerűen azért, mert itt hiányzott az a kétszáz év, amely alatt a fejlett nyugati országok agráriumaiban felhalmozódhatott a családi gazdaságok számára szükséges tőke.
7. Folyamatos műszaki-technikai-technológiai fejlődés, megújulás az agráriumban is. Ehhez tőke kell, korszerű (drága!) eszközök kellenek, ehhez szaktudás kell, tudomány kell. Verseny van a világ élelmiszerpiacán, ezt nem lehet megkerülni. Az marad piacon, aki többet, jobbat, hatékonyabban termel. Ehhez ma már az is szervesen hozzátartozik, hogy környezetbarát módon, állatbarát módon folyik a termelés, nem savanyítjuk el, nem szennyezzük el a talajt, nem okozunk az állatnak szenvedést.  Ezt is a tudomány képes biztosítani, nem a szakképzetlen, felkészületlen, technikailag lemaradó, vergődő kistermelő.
8. A foglalkoztatást nem az alapanyag-termelésben kell megoldani, hanem a kapcsolódó ágazatokban: a beszállítóknál (agrotechnikai eszközgyártók), a feldolgozóknál (élelmiszeripar), a kereskedelemben (nagy-és kiskereskedelem egyaránt).

Alapvető szemléletváltásra lenne szükség az agráriumban, a tágabb értelemben vett élelmiszergazdaságban, amelyet a szakmai profizmus és elkötelezettség alapoz meg. Óriási utat kell megtennünk ahhoz, hogy agrárszektorunk visszataláljon régi önmagához, ahhoz a korhoz, amikor a világ első öt agrártermelője között tartottak számon minket a mezőgazdaság hatékonysága, produktuma terén.

Csak egy jellemző példa: 2020-ra céloztuk meg a hatmilliós sertéslétszámot. 1984-ben 11 millió sertést termeltünk, és a másodikak voltunk a világon Dánia mögött az egy főre jutó sertéshús-termelésben és exportban. Elsők voltunk a világon az almaexportban, ma nettó importőrök vagyunk. Nem folytatom, az elmúlt negyed évszázadban szemben haladtunk a világtendenciákkal, és hatalmas árat fizettünk ezért. Ideje tanulnunk saját hibáinkból, éppen azért, hogy szakíthassunk velük.

Új Ptk – társasági- és cégjogi változások

Az új Ptk. alapjaiban változtatta meg a társasági jog és a cégjog szabályait. A 2014. május 20-i szakmai előadáson és konzultáción szó lesz a gazdasági társaságok szervezetének és működésének változásairól, valamint arról is, hogyan érinti az új törvény a 2014. március 15. előtt alapított cégek működését. Előadóink kitérnek a Ptk.-ból kimaradó szabályok miatti új szabályozás kérdéskörére is. Értesüljön az új szabályokról, tegye fel kérdéseit szakértő előadóinknak, dr. Kenesei Juditnak, a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága kollégium-vezető helyettesének és dr. Noctha Tibornak, a PTE egyetemi docensének. Jöjjön el 2014. május 20-án szakmai konferenciánkra! Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90. Bővebb információk és jelentkezés itt

Összefoglalás

A magyar gazdaságban „benne van” 5-7 százaléknyi tartós növekedési potenciál, amely fenntartható lenne 10-15 évig is akár. Ezt nevezné a szakirodalom „gazdasági csodának”. Egyben ez a tartós növekedési ütem biztosíthatná felzárkózásunkat a világ, ezen belül is Európa fejlettebb részéhez.

Ezt a potenciált a humán tőke lesz (lenne) képes mobilizálni, de csak akkor, ha jelentős bérfelzárkóztatással a humán tőkét sikerül mobilizálnia a gazdaságpolitikának. Hosszú távon a gazdasági növekedés ütemét Magyarországon a fogyasztás bővülése határozza meg, határolja be, és nem fordítva. Nem erőforrás-korlátos a gazdaság, hanem erősen piackorlátos ugyanis.

A következő egy-másfél évtizedben végre kell hajtanunk ugyanakkor a világgazdasági korszakváltást, vagyis a makro-szintű gazdasági szerkezetváltást, amit elmulasztottunk az elmúlt négy évtizedben, az olajválság óta. Ez tudatos kormányzati stratégiát, kormányzati kézi vezérlést igényel. Ki kell jelölni a visszafejlesztendő, esetleg felszámolásra ítélt területeket, és ki kell jelölni a perspektivikus, fejlesztésre érdemes ágazatokat.

Szükség van néhány gazdaságfilozófiai téveszme felülvizsgálatára is; ilyen például a „termelésalapú gazdaság”, a „legiparosodottabb ország” ábrándja, valamint a „versenyképes adórendszer” ábrándja is.

Szerzőnk közgazdász, egyetemi docens.

---