Varga: már söralátét sem kell


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

 A nemzetgazdasági miniszter szerint történelmi pillanat jött el az adózás történetében.


A magánszemélyek helyett ezentúl a Nemzeti Adó- és Vámhivatal készíti el a bevallási tervezeteket, ezzel új korszak kezdődött a bevallások történetében, olyan, amelyben söralátét sem kell –  jelentette ki Varga Mihály az e-szja-t bemutató sajtótájékoztatón. A nemzetgazdasági miniszter leszögezte: történelmi pillanat a mostani az adózás történetében, ugyanis már több mint 25 éve, 1989 óta mindenki saját maga tölti ki a bevallását.

A tárcavezető emlékeztetett rá: 2015 márciusában jelentette be, hogy az NGM vizsgálja annak lehetőségét, hogy a lakosság miként mentesülhet hosszú távon az adóbevallás kitöltésének kötelezettsége alól. Leszögezte: semmi értelme ugyanis annak, hogy minden év tavaszán több millió magánszemélyt hozzon az állam stresszhelyzetbe olyan adatok elkérése miatt, amelyek az adóhivatalnál jórészt már egyébként is megvannak. 2016-ban az szja-bevallások elkészítéséhez a NAV közreműködését már 455 ezren kérték. A 2017-es év az szja-bevallási korszak végét jelenti, idén először, semmilyen adózói közreműködésre sincs szükség. Míg eddig az adóhivatal várta a bevallásokat, vagy a hivatalos felkéréseket a bevallások elkészítésére, most a lakosság várja a NAV-tól bevallása tervezetét – mondta el Varga Mihály.

Mintegy 3 millió magánszemélynek mostantól nincs más dolga, mint hogy adója 1%-ának felajánlásáról rendelkezzen, amennyiben élni kíván ennek lehetőségével – hívta fel a figyelmet a szakminiszter. Az adóbevallás-tervezetek adatai alapján a magánszemélyek több mint 80 százalékának nem lesz további teendője a bevallásával – tette hozzá. Tállai András miniszterhelyettes, a NAV vezetője elmondta: az e-szja programja az ügyfélkapun keresztül elérhető. A programnak, amely évről-évre mintegy 3,8 millió adózót érint, egyik legnagyobb erénye, hogy alkalmazkodik a felhasználói szokásokhoz, azaz a legtöbbek által használt mobiltelefonon, tableten és számítógépen is ugyanúgy használható. A bevallási ajánlatot ma reggelig már 24 ezren tekintették meg, és több mint 9 ezren már be is küldték adóbevallásukat – mondta el Tállai András. 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).