Varga: nem megy lejjebb a 27 százalékos áfakulcs


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Adózási és foglalkoztatási kérdésekről is beszélt a Heti Válasznak adott interjújában Varga Mihály.


A gazdasági kabinet eddig 43 ügyet tárgyalt, ebből 28-at lezárt, négyről úgy határozott, hogy a fontossága vagy a megegyezés hiányában a kormánynak kell dönteni róla, a többit pedig visszaadta az előterjesztőknek – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Heti Válasz csütörtöki számában megjelent interjúban.

„Az új rendszer összességében hatékonyabbnak tűnik” – tette hozzá a gazdasági kabinetet vezető miniszter. 

A terjedelmes interjúban a tárcavezető beszélt arról, hogy az ország nincs abban a helyzetben, hogy a legnagyobb közösségi bevételt jelentő általános forgalmi adó mértékét egységesen csökkenteni lehessen. A kormány nem is ezt akarja, mert adófilozófiája szerint a munkát és a jövedelmeket érintő terhek csökkentése mellett a szükséges forrást a fogyasztás adóztatásával kívánja továbbra is beszedni. Elismerte ugyanakkor, hogy az EU-ban legmagasabb adókulcs vonzza a visszaéléseket; „sajnos ezen a téren is tehetséges ötletgazda nép vagyunk” – állapította meg, hozzátéve: a termékek utaztatásával járó adóeltitkolással szemben uniós szinten kellene fellépni. 

 

Varga Mihály még mindig rendkívül magasnak minősítette a feketegazdaság GDP-hez viszonyított 20-21 százalékos arányát, de jelezte, hogy a Fidesz-kormányzás kezdetén ez még 26-27 százalékos volt. Ebben az összefüggésben jegyezte meg, hogy több mint 200 ezer online pénztárgép működik, és a jövő év elejétől új szolgáltatási köröknek kell alkalmazniuk. Mint az interjúban elmondta, a kaszinóüzemeltetőkhöz azért nem kell bekötni az online pénztárgépet, mert jelenleg is olyan ellenőrzési és adatszolgáltatási előírások vonatkoznak rájuk, amelyekkel lényegében azt is tudni lehet, „melyik asztalon mennyi zseton forgott”.

A foglalkoztatottság és a munkaerőhiány kérdésére rátérve Varga Mihály a pályakezdő munkanélküliek 16-17 százalékos arányának csökkentését tartotta a legfontosabb szempontnak, aminek érdekében új munkahelyeket kell létrehozni. 

A miniszter közölte, felülvizsgálják a közmunka rendszerét, mert a közfoglalkoztatottakat érdekeltté akarják tenni abban, hogy visszakapcsolódjanak a munkaerőpiacra. Varga Mihály az idényjellegű munkákból úgy látta ugyanis, hogy az emberek szívesebben választják a közfoglalkoztatást, mint a piaci munkát. 

Ismét meggyőződését fejezte ki, hogy a hiányszakmákban átmenetileg lehetővé kell tenni, hogy az uniós tagállamokból vagy szomszédos harmadik országból oldják meg a foglalkoztatást. Hangsúlyozta azonban, hogy ezt csak olyan körben szabad engedélyezni, ahol nincs megfelelő magyar munkaerő és csak olyan országokból, ahol a „kulturális-történelmi hagyományok hasonlóak, mint nálunk”. Hozzátette, hogy Csehországban és Lengyelországban sokkal elfogadottabb az ukrán munkaerő alkalmazása és 200-220 ezer, illetve csaknem kétmillió ukrán dolgozik ott. Becslések szerint 30-40 ezer kárpátaljai jár Magyarországra dolgozni, de erről nincs statisztika, mert többségük a magyar állampolgárságot is felvette.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.