Veszteség elhatárolás adóellenőrzés, önellenőrzés során


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az éves zárások kapcsán lázasan folyik a társasági adóbevallások készítse, ennek során elég gyakran derülnek ki korábbi időszakra vonatkozó hibák, amelyek már csak önellenőrzés útján javíthatók. Bár az önellenőrzés és a veszteségelhatárolás kapcsolatára vonatkozó szabályok az idei évben nem változtak, nem árt ezeket felfrissíteni.


Az adózás rendjéről szóló törvény 49.§ (1) bekezdése alapján az adózó a választását önellenőrzéssel nem változtathatja meg. A TAO törvény 7 §. (1) a) pontja kimondja, hogy az elhatárolt veszteséggel történő adóalap csökkentés az adózó választása.

Ebből következően, amennyiben a Társaság az eredeti adóbevallásában nem vett figyelembe elhatárolt veszteséget, azt már önellenőrzés, adóellenőrzés során nem veheti figyelembe. Nem növelheti adóellenőrzés, önellenőrzés során a figyelembe vett elhatárolt veszteséget akkor sem, ha a Társaság nem a maximálisan figyelembe vehető elhatárolt veszteséget vette figyelembe az eredeti adóbevallásában.

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

Amennyiben azonban a Társaság az eredeti adóalap meghatározása során a maximálisan figyelembe vehető elhatárolt veszteséggel számolt, akkor amennyiben az ellenőrzés, adóellenőrzés következtében nő az adóalapja, és van elegendő, még fel nem használt elhatárolt vesztesége, akkor a TAO tv. 17.§.(11) értelmében azt a módosított adóalaphoz igazítva, maximálisan kell felhasználni. Mivel ez törvény adta kötelezettség, ezért előfordulhat, hogy ennek következtében későbbi időszakokra benyújtott bevallást is önellenőrizni kell, mert nem marad elegendő, azokban meghatározott összegű elhatárolt veszteség.

A cikk szerzője Juhos Réka, az ABT Treuhand csoport munkatársa. 

További blogbejegyzések: 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.