VOSZ: a járulékcsökkentés fontos, de nem elég


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A munkabért terhelő járulékok csökkentése már hosszú évtizedek ígérete – mondta a Vállalkozók és Munkaáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára az M1 aktuális csatornán kedden.


Dávid Ferenc tarthatatlannak nevezte, hogy Magyarországon az állam minden kifizetett egy forint nettó bér után elvisz még egyet. Azaz az adóék 50 százalékos, ami az EU 28 tagállama között a negyedik legmagasabb.

Hozzátette: a nettó bérek rendkívül alacsonyak, bizonyos ágazatokban nagy a munkaerőhiány, miközben félmillió ember elhagyta az országot, tehát mindenképpen lépni kell.

A főtitkár szerint a járulékcsökkentés önmagában nem megoldás, de nagyon fontos lépés ahhoz, hogy a vállalkozók bért fizessenek, és legyenek forrásaik.

 

A jelenlegi adó és járulékszabályok mellett a 15 százalékos bérfejlesztés kibírhatatlan, egyszer meg lehet lépni – akik munkaerőhiánnyal küzdenek, kénytelenek megfizetni – , de évről-évre ekkora emelésben tönkre mennek a vállalkozások.

Dávid Ferenc kitért arra, hogy a járulékcsökkentés mellett a közfoglalkoztatás rendszerét is át kell alakítani.

Ismertette: 4-5 százalékos járulékcsökkentés félmilliárd forintos bevételkiesést jelent a költségvetésnek. Ezért ezt csak úgy lehet meglépni, ha a járulékcsökkentéshez a költségvetés kiadási oldalát is csökkentik, vagy ha az alacsonyabb járulékteher miatt a munkaáltatók újabb munkaerőt vesznek fel, ami többletbevételt hoz. Vagy az állam olcsóbbá tétele, azaz a közszféra dolgozóinak az üzleti szférában alkalmazása szükséges a járulékcsökkentés megvalósításához – sorolta.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).