A cégek kétharmada teljesített


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hazai vállalkozások 62 százaléka adta be időben a cégadat-módosítási kérelmet. Budapesten a beadási arány 58 százalékos volt pénteken éjfélkor.


A 607 ezer működő hazai vállalkozás 62 százaléka tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének péntek éjfélig, vagyis országosan 230 ezer cég mulasztotta el határidőre benyújtani társasági szerződésének jogszabályban előírt adatmódosításait – mondta el az MTI megkeresésére Hegedűs Márton, a cégeljárások informatikai hátterét biztosító Microsec Zrt. vállalkozás-fejlesztési igazgatója.

A vállalkozások Csongrád és Zala megyében voltak a legaktívabbak, 74 százalékuk időben adta be a kérelmet. A mulasztók aránya Nógrád megyében a legmagasabb, ott a cégek 45 százaléka nem jelentette be a kért információkat. A fővárosban a beadási arány 58 százalék volt.

Hegedűs Márton szerint az informatikai rendszer jól bírta a példátlan rohamot. A cégnyilvántartás működőképességének fenntartásához új szervert állítottak be és túlmunkát rendeltek el, így a rendszer még a csütörtökön benyújtott 56 ezer e-akta hatására sem lassult le, pedig a terhelés az átlagos napi forgalom harmincszorosa volt.

A cégtörvény tavaly márciusban hatályba lépett módosítása szerint az idén február 1-jéig minden gazdasági társaság (bt., kft., rt., közkereseti társaság, nonprofit szervezet) tagjainak, illetve a képviseletükre jogosultaknak be kell jelenteniük adóazonosító jelüket, születési helyüket és idejüket, illetve édesanyjuk nevét. A székhely, telephely, fióktelephely használatának jogszerűségéről pedig nyilatkoznia kell a cég képviseletére jogosultnak, ám ehhez nem szükséges semmiféle ezt igazoló okiratot, például bérleti szerződést vagy tulajdoni lapot mellékelni.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.