A fejlődő vállalkozások tízparancsolata


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A sikeres vállalkozás egyik legfontosabb alapja a minden részletre kiterjedő üzleti terv, de emellett érdemes több forrásból is tájékozódni a tapasztalt cégvezetőktől. A K&H: üzletet ide! program ezért összegyűjtött néhány fontos tippet a szakmájukban sikeres vállalkozóktól, hiszen a gyakorlati és személyes tapasztalatok azok, amelyek igazán segítségükre lehetnek a fejlődő vállalkozásoknak.


Minden vállalkozás életében eljön az a pillanat, amikor fontos üzleti döntéseket kell meghoznia. A K&H félezer hazai cégvezető megkérdezésével történt felmérése szerint ilyen esetben a cégek nagyrésze a tulajdonostársak (48%) és a családtagok (35%) véleményét kéri ki, de akad olyan is, aki nem kér tanácsot és inkább egyedül dönt (8%). Egy vállalkozás esetében is érvényes az a mondás, hogy több szem többet lát, ezért mindenképpen érdemes több forrásból tájékozódni az üzleti döntés meghozatala előtt.

 

„Meglátásunk szerint – legyen szó akár negatív, akár pozitív élményekről – a gyakorlati és személyes vélemények, illetve szakismeret azok, amelyek leginkább segíthetik a fejlődésben a vállalkozásokat. A K&H: üzletet ide! vállalkozásösztönző programunk keretében ezért három, a szakmájukban sikeres vállalkozót kértünk fel, hogy osszák meg tapasztalataikat, és üzleti tippjeikkel segítsék a bővülés előtt álló cégeket” – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője. Auguszt József, Heimann Zoltán és Rozsnyai Sándor tippjei nem csak a fejlesztés előtt álló cégeknek, de a kkv-szektor egészének hasznosak lehetnek.

Vállalkozók tízparancsolata

 

  1. A megfelelő helyszín kiválasztása: olyan helyen érdemes üzletet nyitni, ami a beszerzés és az értékesítés szempontjából is optimális.

  2. Vállalkozást vezetni nem lehetetlen egyedül, de nagyon megterhelő feladat. Annak érdekében, hogy ne menjen a munka a magánélet és az egészség rovására, fontos a megfelelő partnerek és szakértő csapat megtalálása, akikben feltétel nélkül megbízhatunk.

  3. A hosszú távon sikeres működéshez alapkövetelmény, hogy a vevő minőségi terméket és szolgáltatást kapjon, hiszen így tudjuk a vásárlók elkötelezettségét növelni.

  4. Találjuk meg saját stílusunkat, egyediségünket, amivel könnyen megkülönböztetjük magunkat versenytársainktól.

  5. Folyamatosan látni, érzékelni kell a világ, a piac változásait, hogy azonnal tudjunk a változásokra reagálni. Legyünk nyitottak, folyamatosan tágítsuk látókörünket.

  6. Legyünk kitartók, türelmesek. Ahhoz, hogy a megfelelő ügyfélkör kialakuljon, időre van szükség. Ne adjuk fel az első kudarcnál, hiszen a sikereket hosszabb pályán mérik.

  7. Ismerjük fel a problémát, először magunkban keressük a megoldást, majd hozzunk gyors döntést, mivel a nem döntés a legrosszabb.

  8. A jó pap is holtig tanul, ez a vállalkozásoknál sincs másképpen, ezért érdemes mindig a fejlődési lehetőségeket keresni.

  9. A cégvezetéshez az ösztönök mellett szükség van a tudatos tervezésre. Ha van stratégiai elképzelésünk, sokkal könnyebb a feladatokat, a célkitűzéseket abba az irányba terelni.

  10. A generációváltás előtt álló cégek esetében nagyon fontos az idősebb és a fiatalabb generációk közti nézeteltérések és különbségek elsimítása, valamint a feladatok felosztása. A szakmai feladatokat általában érdemes az idősebbre, a szervezési és kommunikációs feladatokat pedig a fiatalabbra bízni.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.