A kistelepüléseken is élénkül a lakáspiac – infografika


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A budapesti használt lakások piacán átlagosan több mint ötször drágább egy négyzetméter, mint a községekben. Fajlagosan a legolcsóbban családi házban lehet lakáshoz jutni. Az InfoTandem infografikája.


A hazai lakáspiacon három-négy éve beindult, s azóta lényegében töretlen áremelkedés az építési kedvet is felpörgette, a 2016-ban már tömegesen megkezdett építkezések közül azonban egyelőre kevés jutott el az értékesítésig. A tavalyi első három negyedévben 2,9 ezer újépítésű lakást adtak el (miközben ugyanezen időszakban összesen 4 ezer lakás épült értékesítési céllal). A mozgás persze ennél jóval nagyobb volt, hiszen mindeközben 92,4 ezer használt lakás is új gazdára talált, aminek nyomán a forgalom – a KSH friss adatai szerint – együttesen 4 százalékkal haladta meg a megelőző esztendő hasonló időszakában mértet. Az emelkedő ártrend szintén kitartott, ám valamelyest lassult a 2016-os tempóhoz képest. Akkor a használt lakásoknál 13,3, az újaknál 10,5 százalékos volt az erősödés, míg a tavalyi I–III. negyedéven 7,5–7,8 százalékos tiszta árszintemelkedést regisztráltak. Utóbbi azt jelenti, hogy ennyivel kerültek volna többe az ingatlanok, ha ugyanazokat adták volna el, mint egy évvel korábban. Közben azonban a forgalom összetétele eltolódott az olcsóbb ingatlanok felé, így a ténylegesen eladott használt lakások átlagos ára csupán 2,8 százalékkal kúszott feljebb. Ellentétben az újakéval, ahol a minőségindex emelkedett, így az értékesített ingatlanok átlagos ára 11,2 százalékkal nőtt.

A használt frontot jellemző alacsonyabb minőségi összetétel amúgy nem feltétlenül negatív jelenség, sőt: azt jelzi, hogy a kistelepülések ingatlanpiaca is megélénkült, s így olyan helyszínek is bekapcsolódtak a forgalomba, ahol korábban alig volt mozgás. Mindez a lakáspiac területi arányait is módosítja. Budapesten és a megyeszékhelyeken 2017. I–III. negyedévében a használt lakások 45 százaléka kelt el, holott az elmúlt években általában 50 százalék fölött volt ez a ráta (igaz, 2016-ban már a tavalyihoz hasonló, 46 százalékos volt e mutató).

Az átlagos négyzetméterárakat vizsgálva, továbbra is a fővárosban a legdrágábbak a lakások: az újaknál 507 ezer, a használtaknál 410 ezer forint volt a fajlagos ár szeptember végéig, ami előbbieknél 40 százalékkal múlja felül országos átlagos, utóbbiaknál viszont csaknem duplája annak. A nagyobb eltérések a használt fronton mutatkoznak. Budapesten a nem megyeszékhely városokhoz képest háromszor annyiért, a községekhez képet 5,5-szer többért lehet egy négyzetméterhez hozzájutni. Épülettípusok szerint a többlakásos épületekben lévő ingatlanok a legmagasabb árfekvésűek, négyzetméteráruk a használtak között 314 ezer forint. Egy családi házban harmadennyiért is megszerezhető egy négyzetméter, míg a lakótelepeken 226 ezer forintot kérnek el érte. Az új lakások között kisebb a szórás.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.