A patikusoknak nem tetszik az adóemelés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Továbbra is a régi módon számítanák iparűzési adójukat a patikusok – írja a Világgazdaság.


Az iparűzési adó kiszámításának új módja alól felmentést kérnek Matolcsy Györgytől a patikusok és a gyógyszer-nagykereskedők – írja a napilap keddi számában.

Számításuk szerint a gyógyszer-kereskedelemben 1,9-2 milliárd forint többletköltséget jelentene az új szabályozás, amely szerint az iparűzési adó alapjának kiszámításakor jövőre az eladott termékek beszerzési értékének csak 80 százaléka lenne levonható.

A Gyógyszer-nagykereskedők Országos Szövetsége és a Magyar Gyógyszerész Kamara vezetői által aláírt levélben azzal érvelnek, hogy a gyógyszer-kereskedelemben a nettó árbevétel jelentős része a tb-támogatott orvosságok forgalmazásából származik, és ebben termékkörben a cégek sem az adó áthárítására, sem kompenzálására nem rendelkeznek eszközökkel.

Mint arról az Adó Online beszámolt, az [origo] értesülése szerint a kormány már lemondott az ipa számítási módjának megváltoztatásáról, mert az jelentős élelmiszer-dráguláshoz vezetne.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.