A SZÉP Kártya a turizmus csodafegyvere?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kezdeti botladozások után ma már nem okoz fennakadást a szállodákban az üdülési csekket váltó Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP Kártya) használata. A gazdasági tárca – amelynek adatai szerint 17 000 munkáltató több mint 667 000 dolgozója kapott már plasztiklapot – annyira sikeresnek tartja a cafeteria-elemet, hogy jövőre csak a rendszer finomhangolását tervezi. A szállodaszövetség a szabályok lazításától tart.Átlagosan 70-80 ezer forint van a kártyán


Az első három-négy hónap tanulóideje után ma már a SZÉP Kártya jobban működő, és biztonságosabb forma mint az üdülési csekk – mondta el az Adó Online-nak Molnár Anna, a Club Aliga értékesítője. Bár eleinte a vendégek nem tudták, hogyan lehet a kártyákon lévő különböző célra elkülönített összegeket felhasználni, és az előleg kifizetésével is akadtak gondok, használat közben belerázódtak a működésbe. Kiderült például, hogy az előleg átutalása jóval biztonságosabb, mint amikor korábban az üdülési csekket postára adták a vendégek, mert előfordult olyan is, hogy a csekk-küldemény soha nem érkezett meg a szállodához.

A Club Aliga forgalmának megközelítőleg 20 százalékát teszi ki a SZÉP Kártyával érkező vendégkör. Tapasztalataik szerint átlagban a kártyájukon 70-80 ezer forintnyi pénz szerepel, amihez még nagyjából 40-50 ezer forintot költenek el pluszban. Ebben Molnár Anna szerint nincs is nagy különbség a korábbi üdülési csekkesekhez képest: tulajdonképpen csak arról van szó, hogy a korábban kialakult csekkes vendégkörük most SZÉP Kártyával érkezik.

NGM: fontos a multiplikátor-hatás

A Nemzetgazdasági Minisztérium sokkal lelkesebben nyilatkozott az új rendszerről: „A forgalmi adatok alapján a SZÉP Kártya messze az előzetes várakozásainkat meghaladó felfutást mutat” – közölte az Adó Online kérdéseire a tárca. Adataik szerint idén június végéig 17 000 munkáltató több mint 667 000 dolgozója rendelkezett SZÉP Kártyával. A munkáltatók a kártyákra több mint 43 milliárd forintot töltöttek fel. A három kibocsátó vállalatcsoport által megkötött elfogadóhelyi szerződések száma pedig elérte a 32 ezret.

A minisztérium válaszában rámutatott arra, hogy a SZÉP Kártya által generált forgalom esetében nem csupán a kártyán lévő összeget kell figyelembe venni. A turizmus ágazat jellegzetessége, hogy a közvetlenül turisztikai célú költésen túl jelentős további költést generál, nagy az úgynevezett multiplikátor hatása.

Mivel a SZÉP Kártyákra igényelt összegeket az utalást követő év végéig fel lehet használni, a feltöltések által generált forgalom várhatóan nem egyszerre, időben koncentráltan jelentkezik, hanem folyamatosan. Ez a határidő azt is biztosítja, hogy a kártyán lévő összegek ne álljanak adott esetben évekig felhasználatlanul, hanem belátható időn belül valóban elköltsék az emberek.

Az idei év visszajelzései alapján az NGM helyes döntésnek tartja a SZÉP Kártya bevezetését. Mostanra a kibocsátóknak sikerült egy nagy, országos elfogadóhelyi hálózatot kiépíteni, amely minden szolgáltatás tekintetében képes kiszolgálni a közel 700 ezer kártyatulajdonost. Szerintük természetes, hogy minden szereplőnek – úgy a kibocsátóknak és elfogadóhelyeknek, mint a felhasználóknak – tanulni kell az új rendszer működését, hozzá kell szokni az újdonságokhoz.

A működés megkezdésével párhuzamosan oldották meg a kibocsátók az egymás termináljain való fizetést, amely már lehetővé vált. A minisztérium ismét hangsúlyozta, ahhoz hogy valaki mindegyik kibocsátó által kiadott SZÉP Kártyát el tudjon fogadni, mindegyik kibocsátóval elfogadóhelyi szerződést kell kötnie, mivel ez a szerződés teremti meg jogilag a kapcsolatot közöttük, ez alapján lehet a tranzakciókat lebonyolítani. Ha ez teljesül, a terminálos keresztelfogadás már csak technikai kérdés, a kibocsátó intézmények egymás között intézik a további teendőket.

A gyakorlatban tapasztalható, hogy a felhasználók nem minden esetben rendelkeznek kellő információval arról, hogy melyik zsebből mely szolgáltatásért fizethetnek, illetve hogy a szálláshely szolgáltatáson kívül nincs átjárhatóság a zsebek között, és utólagos átcsoportosításra sincs lehetőség.

A szállodaszövetség egyre elégedettebb

A minisztérium által jelzett kezdeti gondokat erősítette meg az Adó Online-nak Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének főtitkára is. Elsősorban említve, hogy a programban szerződött három bank terminálja nem fogadta el egymás kártyáját, az elfogadóhelyek pedig nem látták át, hogy mind a három bankkal szerződniük kell, hogy fogadhassák mind a három bank kártyáját. A kezdeti zavarban pedig gyakran még szállodák sem tudták egyértelműen megmondani a vendégeknek, hogy a három különböző célra – üdülés, vendéglátás, rekreáció – elkülönített összegekből a szállodai szolgáltatások esetében át lehet csoportosítani összegeket, hiszen a szállodák gyakran mind a három szolgáltatásfélét egyben nyújtják.

Kovács István szerint a SZÉP Kártya elfogadtatását nehezítette, hogy a rendszer bevezetése némiképp késett, kevés idő maradt a szolgáltatókkal való szerződéskötésre, nem fordítottak elég figyelmet a szép kártya népszerűsítésére. Emellett a késedelem a vállalkozások cafetériatervezésében is okozott gondokat. „A cégek év elején még csak szétosztották a kártyákat, de a tényleges pénzfeltöltést zömében csak kevéssel a nyári szezon előtt tették meg.”

A főtitkár fontosnak tartja, hogy a SZÉP-kártyát célkitűzésének megfelelően használják, azaz annak szabályait betartsák, ne lazítsanak rajta. Előfordultak ugyanis olyan esetek, hogy egyes élelmiszerüzletek melegétel-pultja, és hurkát, kolbászt árusító hentesüzletek is bekerültek az elfogadóhelyek közé: „Ebben az esetben akkor már akár három kilogramm karajt is vehetnek a SZÉP Kártyára elkülönített összegből, amely messze áll a program eredeti céljától.”

Kovács István szerint az elmúlt hónapok SZÉP Kártya forgalmi adatai annak egyre erősödő felhasználását mutatják, de azt még nem lehet megbecsülni, hogy ez mekkora forgalmat generál az idei nyári szezonban. Ez ugyanis a cégek által a kártyákra utalt pénzeken kívül a béren kívüli juttatást kapó alkalmazottak vásárlóerejétől is függ, hiszen vélhetően az üdülésüknek csak egy részét állják majd a cégüktől kapott juttatásból, a többit már a fizetésükből félretett összegből kell kigazdálkodniuk.

Az mindenesetre bizakodásra ad okot a szállodaszakma számára, hogy idén az első félévében a szállodaszövetség által készített, reprezentatívnak nem tekinthető felmérés szerint az abban részt vevő 47 szálloda között már 8 olyan volt, amelyekben a SZÉP kártya és a még ezzel párhuzamosan futó üdülési csekk együttes forgalma meghaladta a tavalyi év első félévi üdülésicsekk-bevételt. A SZÉP kártya felfutását jól mutatja, hogy 2012 júniusában annak és az üdülési csekknek együttes forgalma a 2011 júniusi üdülésicsekk-forgalomtól már csupán 9,9 százalékkal maradt el. A szövetség szerint a SZÉP kártya júniusi megugró forgalma alapján annak további dinamikus növekedésével lehet számolni a két nyári hónapban, júliusban-augusztusban.

Uniós kételyek

A jövőt illetően bizonytalansági tényezőt jelent, hogy az Európai Unió kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a SZÉP Kártya miatt. A Nemzetgazdasági Minisztériumban elmondták, hogy az Európai Bizottság június 22-én hivatalos felszólítást bocsátott ki a magyar cafetéria-szabályozás egyes kérdéseivel kapcsolatban. A megkeresés a SZÉP Kártya vonatkozásában a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságával kapcsolatos kifogásokat tartalmazott, a kártya kibocsátásának feltételrendszerével összefüggésben. Azon kérdéseinkre, hogy mi a kormány álláspontja ebben a kérdésben, és hogy elmarasztalás esetén milyen szankciókra lehet számítani, a minisztérium jelezte, hogy csak az eljárás lefolytatása után kívánnak tájékoztatást adni.

Azt azonban közölték, hogy a beérkezett javaslatok és észrevételek, tapasztalatok alapján előkészítették a SZÉP Kártyáról szóló kormányrendelet módosítását, amely jelenleg egyeztetések alatt áll. A módosítások a tapasztalatoknak megfelelő „finomhangolást” jelentenek, így ígéretük szerint nem kell a rendszer egészét érintő, átfogó változásokra számítani.

A SZÉP kártya

A SZÉP Kártya, azaz a Széchenyi Pihenőkártya olyan elektronikus utalvány, amit leginkább a bankkártyához hasonlíthatunk, mind külsejét, mind pedig használatát tekintve. Az új típusú cafeteria utalvánnyal, egyaránt fizethetünk belföldi üdülésért, pihenésért és akár meleg étkeztetésért is, valamint ezeken kívül különféle szabadidő szolgáltatásokért. Ezeket az elkülönített területeket a kártyán belül is külön elosztják három – üdülés, étkezés, szabadidő – területre, úgy nevezett zsebekre, amelyekre a juttatást nyújtó cégek különböző mértékben tölthetnek fel pénzt a dolgozóik számára. Ezen összegek a legtöbb esetben nem átcsoportosíthatóak, de például egy szálloda szolgáltatásaiért, amely mindhárom területen érintett, lehet a különböző zsebeket használni.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.