Árcsökkentésre kényszerítenék a pékeket


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormánypárt szerint szankcionálni kell azon cégeket, amelyek nem érvényesítik áraikban az olcsóbb energiaárakat.


Országgyűlési határozatban kéri fel a Fidesz-frakció a kormányt arra, hogy alakítsa ki az árak rendszeres monitoringozásának rendszerét, és az állami támogatások – például a munkahelyvédelmi akciótervben folyósított támogatások – megvonásával szankcionálja, ha egy ágazat szereplői az árak kialakításánál nem veszik figyelembe az energiahordozók árának csökkenését.

A kormánypárti képviselőcsoport ezt szerdán eljuttatott közleményében tudatta. Azt írták, a Fidesz-frakció továbbra is kiemelten fontosnak tartja, hogy a magyar családoknak csak annyit kelljen fizetniük a termékekért és szolgáltatásokért, amennyit feltétlenül szükséges.

„Ezért valósítottuk meg a rezsicsökkentést, és ezért tartjuk fontosnak, hogy az energiahordozók és üzemanyagok árának változása ne csak azok emelkedésekor, hanem csökkenéskor is megjelenjen az árban” – közölték.

Korábban a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményt adott ki arról, hogy nem tervez beavatkozást a piaci árképzési folyamatokba. Az NGM emlékeztetett arra, hogy a válság hatására az elmúlt években visszaesett kereslet miatt számos vállalkozás profitabilitása is jelentősen romlott, valószínűsíthető tehát, hogy a mostani üzemanyagár-csökkenést a jövedelmezőségük helyreállítására fogják fordítani. A minisztérium felhívta a figyelmet arra is, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint januárban 1,4 százalékkal alacsonyabbak voltak a fogyasztói árak, mint az előző év azonos időszakában.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.